Képeslapok a nagyvilágból: Bohémia (Észak Csehország)

Idén nyáron az új országok felkutatása helyett a családdal visszatértünk öt évvel ezelőtti, emlékezetes nyaralásunk helyszínére, hogy ezt a szeletnyi Paradicsomot, amit Bohémiának hívunk, jobban felfedezzük, ezúttal északon. Öt napot töltöttünk a Cseh Paradicsom vidékén, miközben olyan apró ékszerdobozokat fedeztünk fel, mint Jicín, a régi rajzfilmekből jól ismert Rumcájsz városkája, meglátogattuk a régió központját, a modern és letűnt korok találkozásából létrejött Liberecet. Sűrű erdőkben kóborolva, ahol a levegő fenyőillattól súlyos és mindenhol nehéz pára ül meg a vállakon megcsodáltuk a fölénk magasodó meredek hegyek és csupasz sziklák nyers szépségét. Kastélyok folyosóin kóborolva a leggyönyörűbb barokk bútorok között könnyedén elálmodozva, hogy nem is vagyok más, mint egy hercegnő, aki selyem, bársony és brokát, földet súroló ruhákban sétál a gyengén megvilágított, sötét sarkú szalonokban, ahol intrika, pletykák, megcsalás, szenvedély és düh búvik meg a porcelán étkészlet mögött. Elfelejtett, ősi rokonok méltóságteljes portréi lógnak a falon, akiknek szeméből könnyedén olvassuk ki életük viharos történetét. Kastélyok hegytetőn, kastélyok megbújva a völgyben, az erdőben, a folyókanyarban, vagy éppen a városon túl, a pusztaság szélén felfedezőkre várva. tárt kapukkal.
Sychrov legszebb romantikus, neogótikus arcát mutatta, óriási angol park bejáratán ülve, borostyánnal befutott falak mögé rejtőzve.Gazdagon díszített szobáiban még a plafonon is különféle intarziák csábították a tekintetet.
Frydlant, a legészakibb vár mély vizesárok fölé magasodva, különböző korokban épített, furcsa tornyok harmóniájával fogadja a látogatót, ahol nem csak a főúri móka és mulatság, hanem egy valódi, védelmi célokat szolgáló vár történetét meséli el. Keskeny csigalépcsőkön surranva, padlást és pincét is megjárva néha rémültek hőkölünk vissza egy-egy szarvas trófeájának sötét tekintetétől, amint gúnyosan méreget a falon lógva.
Kost vára igazi középkori gyöngyszem, bájos tó mellé építve, fegyvergyűjteménnyel és kínzó eszközök kiállításával fűszerezve. A családi képtár elengedhetetlen kellékként díszíti a hideg falakat. Itt van a hölgy is, kinek festményén lyuk tátong, fenyegető emlékeztetőként, hogyha férje még egyszer rajta kapja a szeretőjével, a golyó nem a képet találja.
 

Jicín főtere

Árkádos házak sora Jicín főterén

A Jicín-i turinform iroda ilyen helyen fogadja látogatóit

Sárkány Jicín városkájának főutcáján

Sychrov kastély szökőkúttal

A Sychrov kastély belső udvara

Sychrov - kastély parkkal

Szökőkút, távolban a Sychrov kastély

Frydlant vára

Frydlant várának belső udvarában

Liberec-i színház impozáns épülete

Liberec - ahol modern és klasszikus találkozik

Liberec főtere a városházával

Jested étterem és hotel a Liberec fölé magasodó hegyen

A "cseh Svájcnak" is nevezett nemzeti parkban

Pravcická Brána

Pravcická Brána, a kőhíd

Kilátás a hegytetőről

Mindössze 2 km hosszú ösvény vezet a kőhídhoz

Trosky vára

Kilátás Trosky várából

A Cseh Paradicsom egyik híres látványossága, a sziklalabirintus, a Prachovské skaly

Kost vára megbújik a völgyben az erdőségek között

Persze ne felejtsük el a kontinens legszebb fővárosát, Prágát. A mostani néhány óra csak arra volt elegendő, hogy számos, gyönyörű emléket idézzen fel. Pontosan úgy nézett ki, mint a legnagyobb művészek által megrajzolt, művészettörténet könyvekbe illő oldal, tananyag. Zsúfolt macskaköves utcáival, az egekbe törő kúriák és templomok ékes tornyaival egy csoda vár rád minden sarkon. A levegőben a kultúra magasiskolája – Franz Kafka irodalmi műveinek lapjain sétál az ember, fülében Antonín Dvořák dallamai csengnek, és azok a boltívek és festmények, melyek számos képzőművész nevéről zengnek néma ódákat. Ennyi varázslat között az ember könnyen találja elveszettnek magát, és hirtelen megroggyannak térdei a rengeteg látnivaló súlya alatt.

Vencel tér, Nemzeti Múzeum

Óváros tér harangszó idején

Tökéletesen megőrzött 18. századi épületek jellemzik Prágát

A híres Károly-híd a Moldva partjáról

Séta a Károly-hídon, Prága az ezertornyú város

Prágai szuvenír

A cseh kristálygyártás fellegvára

A gótikus Szent Vitus székesegyház kívülről

... és belülről is ugyanolyan lenyűgöző

A cseh táj szépsége nem tagadható, és sörei messze földön híresek, mégis, ha a valóság szürke szemüvegén keresztülnézünk, más dolgokon is megakadhat a tekintet. Az ország sok szempontból hasonlít kis hazánkhoz. Árai egyáltalán nem túl megterhelőek a magyar pénztárcának, igazi vonzereje pedig kimerül a fővárosban. Egy csodálatos szépségű, mindent egybefogó főváros mellett „vidéki” látványosságokat alig látogat a külföldi turista, mert nem ismeri és a marketingje a legtöbb helynek kimerül egy cseh nyelvű weboldalban. Talán ez is az oka, hogy Prágán kívül egyetlen információs irodában találkoztunk egy angolul beszélő hölggyel, de németül szinte mindenhol boldogulni lehet. Prága viszont első osztályú turistaparadicsom angol nyelvű feliratokkal, idegenvezetéssel, míg az északi vidék várait cseh nyelvű meséléssel tekinthettük meg mindenhol, a jegypénztárnál pedig nagylelkűen nyomtak a kezünkbe két, esetleg három angol nyelvű leírást (négyünknek), ami véleményem szerint a „főnök unokaöccse fordította négy év gimnáziumi angol tanulás után” kategóriába tartozik furcsa nyelvtani fordulatokkal, és olyan szavakkal, amik egészen biztosan a google fordító keze nyomát idézik.

Csehország varázsát a kastélyok, sörgyárak és természeti csodák szokatlan, harmonikus egyvelege adja, és tagadni nem merem, hogy szerelembe estem Prágával, de mindenképpen vannak megbúvó csodák, festői kisvárosok, és nem csak Karlovy Vary és Brno szerepel a képzeletbeli listánkon.

New York, New York

Csak akkor fogtam fel igazán, amikor ott álltam a Flatiron Building előtt egy apró járdaszigeten. Körülöttem az Ötödik sugárúton gigantikus autók suhantak el, amikhez foghatót még nem láttam. Emberek siettek el igazi Louis Vuitton táskát hordva, tizenöt perc késéssel Starbucks-sal a kezükben. A boltok sorra: Victoria’s Secret, American Apparel, Urban Outfitters. Szinte izomláz lett a nyakamban, amíg felnéztem a felhőkarcolók hatvanadik emeletére is. Aprónak éreztem magam, nem nagyobbnak, mint egy hangya. New Yorkban vagyok.

A Flatiron Building nappal...

...és éjjel

Nem győzöm elégszer elmondani milyen eszméletlenül szerencsésnek mondhatom magam. Álmodozni még csak mertem, hogy egyszer megvetem a lábam az Új kontinensen, de azt, hogy még 18 éves korom előtt eljutok a világ egyik leglenyűgözőbb városába meg sem fordult a fejemben. Szürreálisnak tűnt az egész. Csak nézegettem a térképet és azt tudtam mondani: „Ez még így kicsiben is legalább 10 centi! Az ott az óceánon túl van, én pedig itt!” – mutogattam a pontokat. Teljességgel elképzelhetetlen volt. Aztán csak eljött a nagy nap, és megkísérelt eltántorítani a sors.

Felhők fölött három méterrel

Bevallottan féltem a repüléstől, ezért az indulás előtti két hétben a „nyugi, még senki sem maradt fönt” típusú viccek teljes skáláját borította rám a környezetem. No sebaj, millióan túl élték, csak sikerülni fog nekem is – mormoltam válaszként magamban. Már Budapesten jött a fekete leves.  Visszaküldtek a becsekkolástól, hogy keressek műanyag zacskót, mert nem fogom tudni felvinni a kontaktlencse folyadékomat. Hajnali négy volt, az utasok álmosan pislogtak és az üzletek zárva, tulajdonosaik még otthon aludták az igazak álmát. Nehezen kezelem a stresszhelyzetet. Idegesen rohantam át a másik terminálba, hogy hátha ott szerencsével járok. Végül hosszas kérdezősködés után sikerült beszereznem a megfelelő darabot száz forintért és rohantam vissza. A filás sporttáska csak úgy lobogott mögöttem, a kísérőtanárom pedig küszködve botladozott utánam. Már majdhogynem megnyugodtam és a szívverésem is helyre állt. „Ezután már minden rendben lesz!” – győzködtem magam. Mekkora tévedés! A folyadékra fognám, de valójában gőzöm sincs miért gondolták úgy a biztonságiak, hogy annyira gyanús vagyok, hogy át kelljen vizsgálni a kézi poggyászomat. Természetesen első repülősként fogalmam sem volt, hogy kell csinálni hát elkezdtem kipakolni, mire a biztonságis erőteljesen leteremtett, hogy hagyjam, hadd csinálja. Nos, innentől szerencsére már simábban mentek a dolgok, bár az amszterdami várakozási időnk alatt elvesztettük egymást, de mindannyian időben felszálltunk a Nagy Almába induló járatra. Nem szeretném a teljes cikket az oda út viszontagságaival betölteni, szóval legyen annyi elég, hogy másfél óra taxizás után jutottunk be a Grand Central állomásra, majd újabb egy órát vett igénybe, hogy a bankkártyáról le lehessen venni pénzt a vonatjegyekre. Mennyire nehéz is kis európai turistaként a nagyvilágban!

Yale egyetem, New Haven, CT

Első pár napunkat a Yale otthonában, New Havenben töltöttük, ahol találkoztunk egy rég nem látott ismerőssel, és betekinthettünk az amerikai középiskolások mindennapjaiba. A rendszer egészen meglepett, bármennyit is hallottam róla, hiszen amikor a padtársam kisétált az óra közepén, hogy most megy ceruzát hegyezni, vagy mosdóba, hát arra nem lehet felkészülni. Érdekes volt egy szinte családias emelt matek órán részt venni, és kémia dolgozatot írni. Bár ez volt az amerikai kisváros, már ennek is lenyűgözött hatalmas mérete, és hollywoodi filmeket idéző utcá(cská)i. Leginkább azonban az emberek hökkentettek meg. Mindenféle elképzelés és várakozás nélkül tekintettem az amerikaiakkal való találkozás elébe, és kellemesebb meglepetés nem is érhetett volna. Az eladó kedvesen beszélgetésbe elegyedett velem, érdeklődött a hogylétem felől, és a házigazdáink mindent megtettek, hogy a lehető legjobban érezzük magunkat. Amerikai palacsintát sütöttek reggelire, elvittek minket bevásárolni, ha kedvünk tartotta volna akár még a város másik végében levő „jobb” cipőboltig is elfurikáztak volna!

Miután búcsút intettünk a peronon második családunknak előttünk egy újabb hosszadalmas utazás és a világváros sejlett. New York lélegzetelállító. Bevallom inkább a klasszikus, történelmi belvárosok rajongója vagyok, de ez az elképesztő modernség is majdnem annyira tetszett, mintha csak a prágai óvárosban sétálgattam volna. Csak itt minden nyüzsgött, multikulturális volt és ikonikus. Mintha lebegnék, úgy éreztem magam. Ott voltam a világ egyik legmenőbb városában, a távolban a Chrysler Building tört az égbe, new yorkiak rohantak mellettem mit sem törődve a bámészkodókkal és a város csodálatos atmoszférájával. Nekik ez természetes volt. A technika és a modernség szinte ott pulzált a levegőben, már látni véltem az internetet.

New York látképe, szemben az Empire State Building

 Annyi különleges személyiségbe ütköztünk a metrón, a boltban, a múzeumban. Furcsán néztünk a gigantikus arany műszempillákkal és extra rövid mini ruhában flangáló hölgyre, akin még csak harisnya sem volt a 7-8°C ellenére. Az utasok pedig ránk néztek furcsán. „Mit bámultok? Ez mindennapos!” – mondta a szemük. Hát, nekünk nem! Annyi élménnyel gazdagodtunk, még akkor is amikor éppen nem egy kimondott turista látványosság bűvöletében nézelődtünk. Átszaladni egy úton, nem a zebrán szinte halál közeli élmény volt. „Benéztem” az utcába és a fények és a végtelenben kígyózó autósorok vettek körül. Odajött egy, az Empire State Buildinget népszerűsítő néger fickó, pacsira emelte a tenyerét és így szólt: „Chill out, you’re in NYC!” (Lazíts, New Yorkban vagy!) Nem is tudja talán, mennyire megmelengette a szívemet. Hát ilyenek az amerikaiak, a lehető legjobbat próbálják kihozni az emberi kapcsolatokból. Végigrohantam 10 utcát, hogy odaérjek a MoMÁba (Modern Művészetek Múzeuma), és meglepve tapasztaltam, hogy míg én megállok, a pirosnál a rendőr lelkesen integet, hogy menjek már át. Felmásztam a lépcsőkre a Times Square-en, és végignéztem a nyüzsgő városon. A sárga taxik, városnéző buszok és a hömpölygő tömeg egységes masszaként töltötte be Amerika „olvasztótégelyét”. Ezek azok a pillanatok, amikor igazán azt éreztem, hogy a nagy lehetőségek és az amerikai álom városában vagyok.

Színház rajongó vagyok. Imádom a musical-eket (legalább annyira, mint a sálakat, körömlakkokat, táskákat és jó könyveket). A Broadway Theatre District-je MUST volt a látnivalók listáján. Hosszas keresgélés után az esti fényekben úszó „művészet palotákat” leírhatatlan öröm volt látni. Az óriási Wicked, Oroszlánkirály és Mamma Mia! poszterek árnyékában én voltam a világ legboldogabb lánya. Egyszerűen mindenem megvolt, amire csak vágyhattam volna. Megfogadtam, hogy egyszer visszatérek, hogy megnézhessem a Nyomorultakat a Minskoff-ban. Vagy bármint Aaron Tveittel, de a Tony gálára is befizetnék.

Szürkület és eső a Times Square lépcsőin

Ettem hot dogot a Central Parkban, ami egy teljesen átlagos, sőt inkább méretben alul marad más vetélytársaival szemben. Vásároltam a Century 21-ban, bár nem sikerült összefutnom se Carrie Bradshaw-val, sem más hírességgel. Jártam a Central Park sarkán levő Apple Store-ban, bár csúfos kudarcot vallottam. iOS 1-0 Mesi. Szemtanúja lehettem egy lánykérésnek a John Lennon emlékműnél a Central Parkban. Kínai is ettem Chinatownban, ahol ázsiai barátainkon hívül a hamis Gucci, Prada és Ray Ban portékák voltak kiöntve a kevésbé tehetős emberek számára. Jártam az elegáns SoHoban, és utcai kis vintage kirakodókat is láttam. Bekéredzkedtem pisilni egy take-out étterem személyzeti mosdójába. A fiúk igazán életmentőek voltak!

Csak két dolog van, amit sajnálok. A Szabadság szobor, sőt a teljes sziget le volt zárva határozatlan időre, valószínűleg még a Sandy hurrikán következményeként, így csak a Brooklyn hídról csodálhattuk meg a háttal álló, a nézőpontunkból 10 centisnek ható műalkotást. A másik a Trónok harca kiállítás. Ingyenes volt, és csak pár napig látható. Fotózkodni lehetett a Vastrónuson. Eszméletlen, nem? Legalábbis egy rajongónak. Hát nem is tudom min lepődtem meg, hogy a sor a 42. utca 60-as házszámától tartott a 4-ig. Egy kedves dolgozó közölte is, hogy jelenlegi állás szerint 4 óra múlva kerülünk csak a kapukig. Mit volt mit tenni, elkeseredve távoztam közel egy órányi idővesztegetés után. Azért voltak kitartóbbak is. Az előttem álló hogy Michiganből érkezett, és otthon hagyta pár hónapos kisbabáját csak, hogy láthassa a kiállítást. Ezt nevezem én elhivatottságnak!

Az utazás minden egyes pillanatát élveztem, még az apró kellemetlenségek sem tántorítottak el, hiszen ott voltam a világ legcsodálatosabb városában, a lehető legjobb helyen minden szempontból és szabad kezet kaptam. Lehetetlen leírni, milyen különleges látni, amit eddig csak fényképeken láttál, és ha reggel hétkor haza telefonálsz, azt tapasztald, hogy otthon délután két óra van.

Nem kísérlek meg hivatalos leírást adni mindenről, a látnivalók minden könyvben benne vannak, talán majd egy másik alkalommal ilyesmire is sort kerítek. Most csak azt akartam megmutatni, milyen az érzés, ha az ember New Yorkban van.

A fotók saját készítésűek. Még több képet az alábbi címeken találtok az utamról: 1. & 2.

Az Eszterházyak nyomában - vártúra

Minden kastély mesebeli. A toronyszobában ott várakozik a hercegnő, a titkos ajtó mögött intrikák ülnek. A portréknak szeme, a falaknak füle van. Történetek és mondák lappangnak a könyvtárban, szerelmek lehelete az istálló rejtett zugaiban. Mesélnek a falak, a bútorok, festmények és ablakok. Egy kastély maga a tündérmese. Hercegnő lehetsz, ha csak néhány órára is, s a szalonban előbukkan a herceg, hogy karját nyújtva eme utazáson végigvezessen. 

 Fertőd:

Eszterházy-kastély, Fertőd

Az óriási kovácsoltvas kapunk belépve ugyanaz az érzés fog el, mint mindig, ha kastélyt látok. Megszeppenek és elámulok a hatalmasságán és eleganciáján. Már a park is vakító, centire nyírt pázsit, színes virágok, antik szobrok és szökőkutak szolgálnak az újonnan érkezők lenyűgözésére. Belépve az épületbe csak fokozódik az ámulatom. A legszebb barokk díszítések kacskaringóznak a hófehér falakon. Elragadtatásomban több mint száz fotót készítettem. Minden apró részletet meg akartam örökíteni a kedvenc barokk kastélyomról. Egy sarkot, tollat, bilit, csészéket. Más szobákban a falakat életnagyságú, szigorú portrék borítják. Az Eszterházy család tagjai, a története elevenedik meg. A zeneteremben láthatatlan vonós négyes „idézett” Haydn-től, a művészről elnevezett teremben azonban nem csendül fel dal az óriási versenyzongorán. A legfontosabb vendég, Mária Terézia portréja is helyet kap a családi képtárban. Megtudjuk, hogy tiszteletére tűzijátékot is tartottak: az elsőt Magyarországon. Hitetlenkedve hallom, hogy a herceg ülve aludt, mivel a fekvő póz a halál szimbóluma, és ajándékot kellett küldenie a felségének, ha együtt akarta vele tölteni az éjszakát. A hölgy erre párnája visszaküldésével válaszolhatott. Fürdeni csak évente 5-6 alkalommal fürödtek, mert féltek a víztől. Egy tükrük is volt, amiről azt tartották, hogy ha belenéz, az ember rögtön megszépül. A kastély felvirágzását a pompakedvelő néven emlegetett Eszterházy Miklósnak köszönheti, aki a mindössze hatvan szobás kis vadászkastélyból megépítette a mai, százhuszonhét szobás épületet. Egyik legelhíresültebb mondása szerint ostobaság semmit sem tenni, csak, azért mert nem tehetünk meg mindent. Miklós nem is tétlenkedett, a külföldön tanult férfi szenvedélyesen gyűjtötte a műkincseket, gyönyörű festményekkel díszítette a kastély falait, és Haydn-t is meghívta udvari karmesternek. Halála után azonban a fertődi kastély végleg elcsendesült. Már a parkja sem akkora, mint régen, így gyalogszerrel is könnyen bebarangolható, de szép időben még mindig látni a középső ösvényről a szomszédos falu templomtornyát.

Fraknó vára:

Fraknó vára/Forchtenstein, Ausztria (forrás: wikipedia)

A festői helyen megbúvó erőd igazán Ausztriát idézi. Erős falai láttán nem csodálkozik el senki, hogy soha nem vette be idegen haderő.  A várban (majdnem) a herceg vár, még ha nem is szőke, de az idegenvezetés után már elég meggyőzőnek találom. A főkapun belépve egy krokodil meresztgeti ránk szemeit a fejünk fölül, megtudjuk, hogy az idén 303 éves állat védelmi célokat szolgált, azért is van keletnek tájolva, hogy a korszak legnagyobb fenyegetését jelentő török hadak elől védelmet nyújtson. A belső udvaron Eszterházy Pál lovas szobra áll. Bár ilyet csak a királyoknak állítottak, az illető úriember mégis rendelkezik, egyel, amit maga állíttatott. Nemes egyszerűséggel azt gondolta, hogy megérdemli, hogy efféle megtiszteltetésben legyen része. Az Eszterházy „raktárban” találhatunk fűt és fát, sőt még egy ütött-kopott sárkányt is. De az idegenvezető elárulja, hogy valójában egy mumifikált vidra, szárnyak vannak rávárva. Kis kínai porcelán, fésű elefántcsontból, és a legkülönfélébb relikviák pihennek a kincstárban. Harry Potterbe illő kellék is ül a vitrinben, egyenesen egy kecske gyomrából: valódi bezoár kő. Belegondolni is szörnyű, hogy az italaikba rakták méregtelenítés céljából. Utolsó állomásként az irattárba érünk, ahol megtudjuk, hogy nem csak vidámságból áll az itt dolgozók élete. Bizony bizony, néha meg kell számozniuk az iratok oldalait, teljes védőfelszerelésben. Előfordult már, hogy egyikük rég elfeledett betegséget kapott el a dokumentumok lapjairól. Szerencsére némi kórházi kúra után makkegészséges lett.

A várban már a herceg nővére vezet körbe, ahol egy teljes ezredre való felszerelés van vitrin mögé dugva. Bepillantást nyerünk a konyhába, ahol megremegünk egy korabeli füstjelző berendezésen. A dalos madár kalitkája ma már üres, nem énekel, és nem hallgat el, ha mérgező a levegő. Itt azt is megtudjuk, hogy vizet inni sem mertek, egy háromszáz fős társaság könnyű szerrel elfogyasztott hétszáz liter bort. Azután jót nevettünk egy sor disznólábon a tábori sátrak között.

Az ősgalériában a számtalan családi portré között egy igazi különlegességgel is találkozunk. Nevezetesen III. Vlad tepesttel, azaz Drakulával. Eszterházy Miklós nádor rendelte meg a család őstörténetének elkészítését, és mint akkoriban olyan sokan, nagyszerű ötletnek találta, hogy legendás alakokkal töltse ki a hiányzó lyukakat. Így került a felmenők közé a vámpírgróf, sőt még Attila, hun király is.

Eszterházy-kastély, Eisenstadt (Kismarton), Ausztria

A Fraknóban szerzett információk után Eisenstadtba látogatunk, ahol egy még a fertődinél is nagyobb, barokk kastély pöffeszkedik a város központjában. Azonnal beszaladnék a kapuján, de már későn érkezünk.  De felkerült a listámra, és ha most csak kívülről is, de hamarosan egészen biztosan belülről is meglátogatom.