Janne Taller - Semmi

2014. június 25., szerda

| | | 0 megjegyzés
Azt hittem nagyobb nyomot fog hagyni bennem. Valami felkavaróra számítottam, ami a végén lukat üt bennem, mégis csak svéd regényről beszélünk, és díjazott könyvről, ráadásul: betiltottról. Az ilyen engem mindig érdekel, főleg ha utána kötelezővé teszik, mert ezzel a regénnyel így történt.

Pierre Anton az ördög pukkasztgató motívumát magára öltve, végig generálja maga körül a feszültséget és hergeli az osztálytársait. Kérem tegye fel a kezét, aki tudja mi az élet értelme.
Nagy kérdéseknek nevezzük azokat a kérdéseket, amikre leginkább elég ritkán, vagy inkább egy emberöltő is kevés a megválaszolásukra. Ez pedig egy nagy kérdés.
Mi az egyáltalán, hogy valaminek, ha még nem is az életről beszélünk, értelme legyen? Mi az, hogy értelem?
Talán cél, a létnek egy igazolása, nyújtania kell feltétlen valami hasznosat, építő jellegűt az
adott dolognak, hogy értelmesnek tituláljuk?
És mi az isten értelme van az életnek, ha egyszer úgyis vége lesz egyszer? Megszakad a légzés, a mellkas nem emelkedik többet, a szív nem dobog tovább. Színtiszta nihilizmus ez vastagon kérem.
Mindenkivel megtörténik, a legnagyobb 'közös' vonásunk, hogy ugyanonnan jövünk, hogy szépen fogalmazzak valahonnan csak kidugjuk a fejünket, és az általában egy másik ember,  majd a földbe temetnek el, már aki nem robban fel, tűnik el, vagy ilyesmi.

A könyv tulajdonképpen ennyi, van egy provokáló kisfiú, aki így sétál ki az osztályteremből. „Semminek sincs értelme, ezt régóta tudom. Ezért semmit sem érdemes csinálni. Erre most jöttem rá.”
A konfliktus, hogy az osztálytársai próbálják az ellenkezőjét bebizonyítani, és létrehozzák a Fontos Dolgok Halmát.
A könyv olvasása közben volt egy pont, amikor olyan érzés tört rám, ezt azért mégse kéne gyerekek. Nem igaz, hogy ennyi önreflektálás nincs ezekben a kölkökben, hogy egy osztálynyi pszichopata egymással vitatkozik az élet értelméről, ÍGY. Hogy nincs egy darab felnőtt, aki észrevenne valamit. Eljutunk az egészen morbid áldozatokig és materiális igazolásokig, amik már élő dolgokat követelnek, ujjlevágás, koporsó ásás, kutyagyilkolás, és végül emberi halál.
Volt még egy mélypont, ahol azt gondoltam, mindegyiket sorba állítanám - egyáltalán nem vagyok a fizikai fenyítés híve, nem pártolom a 'kijár néha egy pofon, a nagyapám is így nevelt, én se haltam bele' című dolgot-, de ezeknek szerintem semmi nem segített volna. Akkorát lekevertem volna mindegyiknek, hogy a föld adja a másikat. Majd megkérdeztem volna ordítva, ti teljesen hülyék vagytok?
Ilyen a valóságban, szögezzük le, ép lelkű, mentálisan egészséges gyerekek NEM CSINÁLNAK.
A regény megoldása, nem is torkolhatott volna másba a filozófiai feszítettség miatt, amibe torkolt, mert különben nem lett volna szemfelnyitás, ez a csomóoldás szükségessége volt, viszont ép ez tette kissé irreálissá és metaforikussá.
A valóságban az ilyet nem híradóban fogják isteníteni, hanem bezárják az elmegyógyintézetbe, és élete végéig vakarhatja magáról az idióta jelzőt.
Ilyen ára nem lehet annak, hogy valaki rájöjjön, egy egyfajta paradoxonra.


1. Az élet értelme önmagában van. Az élet nem tart valahonnan valahová, ahol jutalmak várnak ránk, az élet maga a jutalom. Egy bölcs azt mondta egy házaspárnak, (ezt máshol olvastam): A fájdalom nem büntetés, az élvezet nem jutalom. Nincs olyan való életben, hogy valaki valamit megérdemel. Ez egy mese. Valódi igazságosság, ha jobban körül nézünk, nincs. Senki nem születik hasonló lehetőségekkel.
2. A gyerekek nem Pierre Antonra haragudtak. Az élet törvényeit, autonómiáját, szeszélyességét nem akarták tudomásul venni. Pierre Anton csak kinyilatkoztatta őket, mint egy szócső, de az ilyen ember mindig kövezést kap. Az utálat tárgya nem maga az ember, a gyerek volt, hanem az amit közölt. Az életet mint objektumot, egészet, a maga tejlesességében fogalomként értve, nem lehet megfogni. A folyamatosságon érhető tetten, és az ellenkezője, a megállás.
Én azt szoktam mondani, vannak olyan igazságok, amikre meg kell erősödnünk, hogy elbírjuk őket. Ezek a gyerekek, ezt nem tudták kezelni. A maguk kis eszével próbálták felfogni, azt hitték fel is fogták, de ez az, amikor valaki valaminek a befogadására, feldolgozására nincs felkészülve, mert még nem elég komplex a gondolkodása ahhoz, nem tart ott szellemileg, hogy jól dolgozza fel a kérdést, ezért a válasz sem lehet helyes, vagy félrevezető. Nem tudták kezelni azt, amit Pierre Anton provokált. Azt hitték ha elpusztítják, akkor megölik az élet törvényét. Az élet törvényét nem lehet elpusztítani, mert az ember felett állnak. Még Pierre Anton felett is.

A nyelvezete végtelenül egyszerű, sallang nélkül, pár óra alatt kivégezhető.


Szabó Magda: Születésnapi vers

2014. június 21., szombat

| | | 0 megjegyzés


Te, aki élnem segítesz,
te, óvó oltalom,
kinek törékeny mosolyába
kapaszkodom,
irgalmatlan esztendeimben
egyetlen irgalom,
őr rettegő nappalomon,
rettegő álmomon:
köd guggol a hegy ormán,
nem tudom, mit takar.
Valami jön. Mikor jön?
Soká jön? Vagy hamar?

Te minden veszteségen
átfénylő diadal,
erősebb, mint a törvény,
mint minden ravatal,
ki élet helyett voltál életem,
e tébolyban egyetlen értelem,
kiáltsd el, hogy a földnek nem voltam én nehéz,
hát majd a föld is könnyű lesz nekem!


Ugly Betty, címlapsztori?

2014. június 18., szerda

| | | 0 megjegyzés
Vegyük az alapkellékeket: egy duci mexikói lány, fogszabályzóval, piros keretes szemüveggel, hatalmas fekete hajjal és kibírhatatlan öltözködési stílussal. Mindezzel még nem is lenne akkora baj, ha az említett személy nem a divatvilágban szeretne az élre törni.
Betty Suarez Manhattanben keres munkát, megostromolja az összes divatmagazin szerkesztőségét, de sehova sem engedik be, talán nem is véletlenül. Mígnem egy nap fel nem hívják a Modetól, hogy legyen főszerkesztői asszisztens. Hogy miért? Mert ő az egyetlen a divat hatalmas gépezetében, akit Daniel Meade, az apuci által kinevezett új főszerkesztő ne akarna azonnal megfektetni.
A sorozat történetéről nem is mondanék többet, hiszen egy teljesen átlagos amerikai sorozatvezetéssel van dolgunk. Wilhelminával, a főszerkesztői székre vágyó kreatív igazgatóval; Walterral, a szerencsétlen romantikussal, akinek marja a torkát a sör, Amandával, a csinos, ám nem értékelt recepcióssal...
Viszont van a sorozatnak néhány olyan eleme, ami miatt mégis kiemelném a sok közül. Betty valóban az, aminek az elején beállították, nem akarják ezt megváltoztatni. Nem küldik átalakításra, nem szeret bele a főnökbe, nem fogja mindenki megkedvelni, miután kiderül, hogy a sok kardigán alatt egy érző szív lapul. Nem. Betty alakja végig az marad, aminek beállították, a mindig lábalatt, sosem szép, irritálóan kislányos elefánt a porcelánbabák között.
A mellékszereplők legalább olyan erősek és kidolgozottak. Ott van Betty családja az örökké mexikói szappanoperákat néző, emigráns apukával – mellesleg ezek a szappanoperás betétek zseniálisak, ahogy kifigurázza nem csak ezeket a műsorokat, hanem tulajdonképpen saját magát is – Betty testvére, a fiatal anyuka, aki alakformáló készítményeket árul hatalmas kitűzőkkel és papírbabákkal. Az unokaöcs, aki a Fashion TV elkötelezett rajongója, csillogó pulykákat készít mindenkinek hálaadásra és alig várja, hogy a gengszter apja végre felé nézzen. Mark, Wilhelmina, az önjelölt királynő személyi asszisztense, aki szeret női ruhákba bújni és a Broadwayre képzelni magát.
Ez a sorozat a részletekben rejtette el az erejét, néhol butácska, de mindig szórakoztató. Fonákjára fordítja az életet, hiszen annak ellenére, hogy Betty mennyi helyen bukik el, mindig nagyon erős marad, tartja a lelket nem csak önmagában, a családjában, de a főnökében, az érzelmileg sérült, a nőket tárgyként használó Danielben is, akivel – összetehetjük a kezünket – semmiféle romantikus kapcsolata nincs. Az egész sorozatot tönkretenné egy ilyen szál, mert pont azt ölné ki belőle, ami a legerősebb vonala. Hogy igazából, egy kicsit, de tényleg csak egy nagyon kicsit, hihető.


Martin több Trónok harcát szeretne

2014. június 15., vasárnap

| | | 0 megjegyzés


Az egyik legnépszerűbb sorozat manapság George R. R. Martin írása, név szerint „A tűz és jég dala” sorozat, a Trónok harca című sorozat ihletője, aminek a negyedik évadja vasárnap fejeződik be az HBO amerikai műsorán.
Még a hatalmas siker ellenére is vannak különbségek Marin verziója, és a televíziós sorozat között.  A Trónok harca átlagos nézettsége 18 millió körül mozog epizódonként, és ez az évad még  A maffiózók (The Sopranos), a HBO legnépszerűbb sorozatának nézettségi rekordját is megdöntötte. Ilyen számok mellett elmondhatjuk, hogy a Starkok és Lannisterek, Baratheonok és Targaryenek már nem csak Martin nevével fémjelzettek.
Most, hogy a műsor sorra dönti a nézettségi rekordokat, és gyűjt be dicsérő kritikákat, Martin belement az interjúba, és arról beszélt, mi tetszik neki a sorozatban, mi hiányzik belőle, és ő kinek szurkol. Mindezt abból a meglehetősen különös nézőpontból, amit egy televíziós sorozat és sikeres irodalmi művek alkotója tehet csak meg.
Nemrég egy telefonos interjúban azt mondta teljesen meg van elégedve a sorozat képernyőre vitelével, mert „olyan remekül csinálják” – ezzel D.B. Weiss és David Benioff csapatát dicsérve, (akiket akár nevezhetnénk a sárkányon nevelőapjának is) az HBO sorozat stábját. Egyetlen dolog azonban akad, aminek Martin még jobban örülne.
Az óriási képzelőerejű Martin (amivel több száz, ha nem ezernyi különböző karaktert hozott létre) leginkább azt szeretné, ha több idő jutna a Trónok harcára, melynek eddigi 4 évadja 10-10 epizód hosszú volt.
„Azt szeretném, ha több epizódból állna a sorozat” mondta Santa Fe-i otthonából telefonálva „ 13 epizód már elég lenne ahhoz, hogy bekerüljenek olyan jelenetek, amiket ki kellett vágnunk, amik részletgazdagabbá tennék és elmélyítenék a sorozatot.”

Ennek ellenére megérti, hogy a költségvetést nem lehet a végletekig bővíteni. A világ négy sarkában található forgatási helyszíneknek köszönhetően – Izland, Írország, Málta, Horvátország, Marokkó – és a nagyzó, mégis kihagyhatatlan csatajelenetek miatt a sorozat költségeit 60 és 70 millió dollár közötti összegre becsülik.
Az egyik ilyen hiányzó jelenetet az első kötetből, a Trónok harcából idézi Martin:
„Amikor a Starkok Királyvárba utaznak, a fővárosba, Sansát és Aryát meghívja magához teára Cersei királynő, de Arya inkább vadászni menne a hentes fiával, ez veszekedést provokál a lányok között.”
Martinnak azért különösen fontos ez a jelenet, mert segíti a testvérek közötti kapcsolat mélyebb megértését. Ugyan a sorozatban nem láthattuk, de felvették a jelenetet a meghallgatások során Sophie Turnerrel (Sansa) és Maisie Williamsszel (Arya).
Martin, aki pályája elején novellákat írt, amik sci-fi magazinok hasábjain jelentek meg a hetvenes években, mindig is fikciót, a fantasztikusat szerette írni, és több kitüntetést is kapott ezen munkájáért, például a Hugo, Nebula, Stoker és a World Fantasy Awards díjakat. „ Inkább az az ember vagyok, aki egyedül alkot, mintsem összedolgozik.” mondta.
Ugyanakkor csapatban dolgozott a „Twilight Zone” című CBS sorozaton, ami 1986-ban debütált, illetve íróként és producerként vett részt a „Szépség és a szörnyeteg” 1987-es CBS verzióján is. Mégis, ilyenkor mindig volt valami, ami zavarta. Íróként sokkal inkább érdekelte, hogy „Hogyan tegyem erősebbé, jobbá? Milyen szó illik a leginkább ide? Szeretem, ha enyém az utolsó szó, és elegem lett az állandó hollywoodi hatalmi harcokból.”
Hozzátette „Ha nem értek egyet Anne javaslataival (Anne Groell, a szerkesztője a könyvkiadónál) egyszerűen nem fogadom meg. Ha a tévénél dolgozol, mindig van valaki, aki feletted áll (a stúdió, a megrendelő) mint egy Zeusz féle istenség.”
Tehát otthagyta a tévés karrierjét és visszatalált a regényekhez. A tűz és jég dalát 1991-ben kezdte el írni, és már ekkor eldöntötte, hogy hagyni fogja a történetet, hogy őt vezesse, vissza a kezdetekhez.
A 65 éves Martin Bayonne-ban, New Jersey-ben nőtt fel egy dokkmunkás fiaként. Már gyermekkorában megfogta a fantasy, sci-fi és a képregények világa. Fiatalkori kedvencei közé tartozik Robert Heinlein, Jack Vance, J.R.R. Tolkien „Gyűrűk Urája” és a Marvel képregények is. A Fantasztikus négyes 20. fejezetében (1963-ban) még egy rajongói levél is található egy bizonyos George R. Martin-tól – úgy látszik akkor még nem vette fel a Tolkienre hajazó második R-t – a Fantasztikus négyes 17. számáról, amiben Mr. Fantastic és a csapat Dr. Doom ellen harcolnak. Martint már akkor is izgatta az akció/oldal arány.
„Nem fér a fejembe hogy volt képes olyan kevés oldalba annyira sok akciót bezsúfolni.” – írta.

A tűz és jég dalában a rengeteg akció megannyi oldalon bontakozik ki – mintegy 5000 oldalt számlál jelenleg, és még nincs vége. A sorozat első kötetét 1996-ban adták ki. Annak ellenére, hogy számos fantasztikus vonást hordoz magán a sorozat, gyakran tűnik 19. századi regénynek fantasztikus elemekkel tarkítva, sokszor hajazva inkább Tolsztojra, mintsem Tolkienre. Martin elmondása szerint sose gondolta volna, hogy a Tűz és jég dalából valaha tévé sorozat lesz.
A népszerűség ellenére mégis vannak, akik jobban örültek volna, ha megmarad papíron a regény. Számos kritikus panaszkodott a szexuális erőszak ábrázolásáról, de Martin szerint ábrázolása elkerülhetetlen volt. „ A nemi erőszak minden háborúban jelen volt, a sumérok küzdelmeitől kezdve a mai napig” mondta a New York Timesnak „Kihagyni őket a történetből hamis képet nyújtott volna, hazugságnak érezném.”
Martin azonban azt is elmondta, hogy a televíziós sorozattal kapcsolatban vajmi kevés beleszólása van. Csak társszerző producer (co-executive producer) és minden évadhoz egyetlen epizódot írt. Állítása szerint próbál nem belefolyni a sorozatba, „de kis változtatások nagy változásokhoz vezetnek” mondta.
Vegyük például Marilliont, a zenészt az első évadból. A tévé sorozatban megcsonkítják – kitépik a nyelvét – Joffrey egyetlen szeszélyére és eltűnik a műsorból. A könyvben azonban ő a bűnbak Lord Petyr Baelish (Kisujj) Lysa Arryn ellen elkövetett gyilkosságában (amit a negyedik évadban láthattunk). „Tehát ezt meg kellett változtatnunk a műsorban” mondta Martin. „A pillangóhatás így egyre csak gyűlik.”
De mi van Martin elképzeléseivel? Beváltotta a reményeit az HBO? Martin azt mondta, hogy összességében elégedett volt a kosztümökkel, a dizájnnal és az effektusokkal. Ha több beleszólása lenne, mondta, akkor több változtatást, csavart is javasolna. „Nem, nem, inkább legyen ilyen a sisak.”
Van azonban egy fontos tényező, ami zavarja: a Vastrón ábrázolása. Az HBO trónja igazi ikonná vált, írta a blogján, méghozzá jól megérdemelten.” A dizájn fantasztikus és remekül illik a műsor világába. Rengeteg másolata van papírnehezéktől kezdve az életnagyságú verziókig. Mindenki ismeri, és én is imádom. Mindegyik változat megvan, itt a polcomon. De nem ez az a Vastrón, amit magam elé képzelek, mikor a Winds of Winter-en (Tél szele – a hatodik kötet címe) dolgozom. Ez nem az a trón, amit szeretném, hogy az olvasóim maguk elé képzeljenek. Ahogy én leírtam a könyvben, óriásinak, félelmetesnek, feketének, és kifacsartnak, amihez egy meredek lépcső vezet. A hely, ahonnan lenézve mindenki aprónak tűnik. Az én trónom egy púpos szörnyeteg, ami rettenetes árnyékot vet a teremre, csúnya és aszimmetrikus. A HBO trónja nem hasonlít erre.”
Bármelyiket is részesítik előnyben a nézők és olvasók, milliók kerülnek majd eladásra, ahogy az évadzáró epizódot leadják vasárnap. ( A sorozat ötödik és hatodik évadját már berendelték.) Több, mint 31 millió példányt nyomtattak már összesen a sorozat köteteiből a kiadó szerint, és bármikor is érkezzék a Winds of Winter, egészen biztosan azonnal bestseller lesz.
A sorozat Martint igazi sztárrá varázsolta. A hobbitokhoz hasonló habitusú író nem igazi popsztár alkat. „Hihetetlen!” mondta „Mindig reménykedik az ember, hogy szerencséje lesz, de hogy meg is valósuljon, egészen új szintre emeli a dolgokat. Egy sztár lettem, aki hamar kiöregedett.”
Híres vagy sem, Martinnak mégis le kell ülnie nap, mint nap, mert rajongók milliói várják tűkön ülve a folytatást. Remélik, hogy a „Tél” hamarosan ideér. Sokak szerint túl lassan ír, de a jó munkához idő kell. Mikor arról kérdeztük mikorra várható a folytatás Martin csak annyit mondott egy sóhaj kíséretében: „Dolgozom rajta.”
Egy álmodozó sóhaja volt a határidő vészes közeledtével.

Forrás: The New York Times (http://www.nytimes.com/2014/06/15/arts/television/george-r-r-martin-wants-more-game-of-thrones-too.html?partner=rss&emc=rss&_r=1)

Ha nagy leszek

2014. június 11., szerda

| | | 0 megjegyzés
Ha nagy leszek, a Holdig megyek,
egészen csillagfelhőkig emelkedek,
szárnyam lesz és tüzet köpök,
erős és bátor leszek, vigyázom az eget.

Parázspontokat összekötünk,
minden este ilyet játszunk,
hogy vigyázol rám, barátkozunk,
csillagokat számolgatunk.

Sárkánycsillag - mondod majd,
az legyen a miénk,
s ha ezer mesemérföld választ el,
vagy bánt az élet, akkor csak képzeld el:
szárnyam van és tüzet köpök,
erős és bátor vagyok, vigyázom az eget.

Én majd vigyázlak téged - mondom majd;
Akkor is ha nagy leszel,
gyerekcipőd elhagyod,
mesélek majd másokat,
le az égről ha kell,
a csillagokat.

Kiradírozom a sötétet,
rajzolok mást, amit csak akarsz,
Napot, az arcodra mosolyt,
lehetek megint én a sárkány,
te meg a kisfiú, ott leszek neked:
a papírban, a versben, benne
az összes fakó emlékedben,
a játékban, a közös mesékben,
elnevetett párnás estékben,
forró nyarakban, szünetekben,
a felnőtten dobogó gyerek szívedben.

Csüggedtségben ha keresnél,
és már a jelenben nem vagyok,
kotord elő a sorokat, a szavaim,
és keress meg,
ott leszek. Legbelül a szívedben,
régi-régi időkben.

Szárnyam lesz és tüzet köpök,
erős és bátor leszek, vigyázom az eget.

A Holdon fogok ülni, és csillagot pecázok.
És

Vigyázlak téged.

Ábécé

2014. június 3., kedd

| | | 0 megjegyzés
- A b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z! - a kislány teli tüdőből fújta az ábécét, újra meg újra. Nagyra tátotta a száját, kicsiny ujjait összefonta a háta mögött, pocakját kidugta és akár valami szobor a hegytetőn, úgy állt a lépcső tetején. 
Az anyja nagyot fújt és hangosabbra állította a rádiót. De mit sem segített. A kislány hangja olyan hangos volt, hogy átkiabálta a zenét, a csapból folyó víz dübörgését és a robotgépet. Nem lett volna baj, ha nem egy órája ácsorogna ott fenn, üvöltve az ábécét. 
- Sophie! - kiáltott. A kislány tovább kántált, mintha mi sem történt volna - Sophie, fejezd már be! - lecsapta a fakanalat, otthagyta a félig bepanírozott csirkemellet és felrohant a lépcsőn. Leguggolt a kislány elé. 
- Sophie, drágám, tartanál egy kis szünetet? - A kislány határozottan megrázta a fejét, szőke fürtjei ide oda repkedtek kerek arca körül. 
- A b c d e... - a nő ujjai remegni kezdtek. 
- Sophie. Ha nem hagyod abba, bezárlak a fürdőszobába! - fenyegető hangot próbált megütni, éreztetni akarta az erejét. Semmi hatás, a gyerek teli tüdőből fújta a szöveget. 
Az anyja mélyet sóhajtott és vesztesként oldalgott el a konyhába. Visszakapcsolta a rádiót. A bemondó hangja érthetetlen masszává olvadt össze, a csirkemellek kicsúsztak a kezéből. Megszólalt a telefon. A főnöke neve villogott a kijelzőn, mire pánikban eldobott mindent és lisztes, tojásos kézzel a füléhez kapta a telefont. De elkésett, a férfi már letette és ahogy próbálta visszahívni egyfolytában foglaltat jelzett. 
Ekkor már nagyon szeretett volna sírni. 
- A b c d e f ...! - ökölbe szorította a kezét és elindult a lépcső felé. A gyerek megérezhette, hogy baj van, mert az eddig erőteljesen üvöltő hangja most még magasabb tónusba csapott át. A nő megragadta a kislányt a hóna alatt, lecipelte a lépcsőn, berakta a sötét fürdőszobába, becsapta az ajtót és leült. 
Csend lett. Elment az áram, a rádió duruzsolása kikapcsolt. Csak egy légy zümmögött halkan, egyik ablakról a másikra szédelegve. 
Vészes volt ez a csend, nem az, amire annyira vágyott. 
- Sophie? - kérdezte halkan, hátha a gyerek annyira megrémült, hogy szólni sem mer. Csak egy kis hüppögés a válasz. 
Akkor jó, nincs semmi baj. 
Ült még ott egy darabig, bámulta a falat. Lelki szemei elé úszott egy régi kép. Egy másik házban, egy másik időben, talán egy másik életben egy szőke kislány fenn ült hajnali hatkor a lépcső tetején és a Boci boci tarkát énekelte órákon keresztül, amíg a nővére őrjöngve be nem dugta a ház legtávolabbi csücskébe. Hirtelen megbánta, hogy bezárta Sophie-t, nem így kell nevelni a gyereket. És legalább nem hajnalok hajnalán kántál, hanem délelőtt tízkor. Az utca üres, akár a házat is felgyújthatnák, ilyenkor senki nem venné észre. 
Már épp eldöntötte, hogy kinyitja az ajtót, amikor belülről meghallotta az ábécét.
- A b c d e f g ...! 
Az ujjai megérintették a kilincset, aztán inkább visszament a konyhába. Végül is, mit árt neki egy ajtó, ki tudja már nyitni.