Interjú Nolwenn Leroy-jal

Nolwenn Leroy, a franciák egyik kedvenc énekesnője 2010-ben adta ki Bretonne című albumát, amelyben gyerekkora földje, Bretagne előtt tiszteleg. A francia, breton és ír gael nyelvű dalokat tartalmazó lemez hozta el Nolwenn Leroy számára az igazi sikert, és 2010-ben a legtöbbet eladott albumok listájának élére került.

-          Honnan jött az ötlet ehhez az albumhoz?

-          A gondolat már régóta motoszkált a fejemben, valójában az első lemezem kiadása óta. Úgy éreztem, kedvem lenne létrehozni a saját kedvenc „filmzenémet”, ami gyerekkorom Bretagne-át jelentené számomra. Lennének benne tradicionális dalok, amiket Bretagne-ban mindenki ismer, de Franciaország más részein kevesen; és szerepelnének benne mai énekesek dalai is. Egyszóval egy keveréket szerettem volna olyan dalokból, amelyek szerzői ízig-vérig bretonok, és amelyek hangszerelése egyszerre lenne modern és tradicionális.

-           

-          Nem kockázatos bretonul énekelni ezeket a dalokat?

-          Négy dalt éneklek bretonul, hiszen a lemez lényege, hogy ezt a nyelvet, amit szeretek, előtérbe helyezzem. Ez egyfajta tisztelgés Bretagne előtt, ahol ezt a nyelvet még ma is beszélik. Sok dalt hallunk angolul a rádióban és az emberek gyakran elfelejtik, hogy a breton nyelv ugyan úgy jelen van a médiában, mint az angol. Bevallom, nem könnyű este tízkor breton dalokat adni a tévében, ugyanakkor érdekes módon a dolog angolul jól működik, annak ellenére, hogy sokan nem tudnak jobban angolul, mint bretonul.

-           

-          Ön folyékonyan beszél bretonul?

-          Nem, a mai napig tanulom ezt a nyelvet, ami elég izgalmas. Bevallom, hogy későn fogtam bele, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a lemeznek köszönhetően kezdtem el komolyan tanulni. Azelőtt csak néhány szót ismertem, mint a legtöbben Bretagne-ban, ahol az emberek többsége egyébként nem beszél folyékonyan bretonul. Eleinte felmerült, hogy csak fonetikusan tanuljam-e meg a dalokat, de úgy döntöttem, szeretnék nyelvórákra járni, ahol eleinte kifejezetten a dalokkal, a szöveg konstrukciójával foglalkoztunk. Ha kellene, most nem tudnék összetenni egy mondatot bretonul, angolul viszont semmi probléma, mert kétnyelvű vagyok.

-           

-          Az egyik dalt ír gaelül énekli – mesélne róla?

-          Az ír gael nagyon nehéz nyelv, azt mondanám, hogy Tolkien tündéinek nyelvéhez hasonlít. A bretonnal ellentétben, ami elég nyers, az ír gael nagyon szép és nőies nyelv. Egy nagyszerű fiatal ír lány segített a dal megtanulásában, ugyanis míg a breton dalok minden szavát megértettem, az ír gael-nél inkább a fonetika alapján dolgoztunk. Ebben a nyelvben vannak olyan szavak, amikben például négy mássalhangzó követi egymást: egy „m”, „n” „f” és „g” például „v”-ként olvasandó. Ezt tudni kell, magunktól nem jönnénk rá.

Forrás: http://www.youtube.com/watch?v=n5HjsoY_a68

Fordította: Moeris

Az Olvasás Éjszakája

A péntek nekem Vácon kezdődött, na most nem az iskolapadban eltöltött remek órákról beszélek, azt inkább kihagynám. Vácon a Lyra Könyvesházban rendezték meg az Olvasás Éjszakáját.* Oda szólt egy pályázat, amire egy barátnőmmel együtt készültünk. Fordítottunk, meg továbbgondoltunk és írtunk, na meg fel is olvastuk a publikum előtt. Egy tizenévesnek mindig nehéz idősebb, okosabb és tekintélyesebb emberek előtt megszólalni, mégis sikerült bátor szívvel és a sérthetetlenség álarcával felszerelkezve felolvasnunk a két oldalas pályamunkánkat.

A váci sikerek után, uzsgyi mentünk Pestre, hogy belekóstolhassunk egy cseppet a nagyvilági életbe is. Mivel kissé későn érkeztünk, nem váltogattuk a helyszínt, leragadtunk a Hátsó Kapunál a Dohány utcában.

Örömmel jelentem be, hogy nem bántuk meg.

Először a „Jadviga-dalok” című műsort láttuk. Závada Pál olvasott fel egy gyűrött, fehér lapról, Szokolay Dongó Balázs különböző fúvós hangszereken és egy apró széken üldögélt, Termes Rita meg a zongora mellett termett, hogy megbolondítsa a népzenét. Sikerült. Ritkán van olyan helyzet, amikor nehezen figyelek a szövegre, helyette a tónusok, a hangszín, a dallamok, az erő varázsol el. Itt ez történt. A Hátsó Kapu egy kis párnáján ültem, pirinyó emberkeként egy füzetkével és tollal, s csak hallgattam őket. Néha megértettem egy-egy szót. De az egész összeolvadt valami hihetetlen hangjátékba. Ez van, ha jó zenész, jó író és jó előadó találkozik. A hallgató csak ül és teszi a dolgát: elámultan hallgat.

A zongora és a furulya furcsa volt, ezt be kell vallanom. Én, aki valamennyit azért mégis konyítok a népzenészhez, kicsit meg is döbbentem a párosításon. Hirtelen nem is tudom, hogy jó volt-e, vagy inkább csak meglepő. Olyan érzéshez hasonlítanám, mint amikor a zeneiskolában a fal két oldalán két különböző tehetség játszik. Szavuk összecseng.

Az emberek beszivárogtak, majd fekete árnyékként próbáltak elsuhanni a szereplők előtt. Ebben kicsit megakadályozta őket az az erős lámpa, ami kivilágította a rögtönzött színpadunkat. Vannak, akik menekülnek. Úgy kell nekik. Csapódjanak ki ebből a meleg vacokból a pesti, hideg éjszakába.

A triót Karafiáth Orsolya váltotta fel, akinek sportöltözékén még mindig ott lógott az árcédula. Ha nem forgolódik annyit, és nem veszem észre, talán el is hiszem, hogy valamikor az életében már mozgott is egy keveset.

És a viccünk: Ady Endre, esetünkben Bodyendre. Kérem, kedves olvasóm, most ejtse ki ezt a nem mindennapi szót. Úgy könnyebb rajta nevetni.

Én e nélkül is majd’ leestem a párnácskámról, Orsolya olyan jól adta el önmagát és a sportoló Adybodyt. Megtudtam, hogy Adynk szerint futni egy kissé kellemetlen, s erről szól a Futás a gond elől című verse. A Tisza parton mit keresek is csak a fájdalmas evezőtúrákról szól, s a Harc a nagyúrral a küzdősportok szépségét hivatott megfesteni.  Ne is beszéljünk a sportmegvonástól való félelméről, ami jól látható a Ne sújts bénasággal című versben. Az Új és új lovat, na meg a Vágtatás a Holdrát már meg se merem említeni.

Az újraértelmezést követően megnézhettük kedves előadónkat, az antisport nemes képviselőjét, Orsolyát, sportriporter szerepben.** A videó alatt, hogy az ő szavaival éljek, rituálisan kibontotta súlyzóit, amelyeket két, vagy négy – mentségemre szóljon, kicsit nagy volt a kocsmazaj hátul – éve vásárolt magának. Egészen jól állt a kezében.

Őt Tóth Krisztina, a büdös víz***, Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi követte. Na meg az erotikus irodalom, ami már éjfél tájékán nem csak elfogadható, mi több követelt. Nos, Tóth Krisztinát, mint írót nagyon szeretem. Sosem hallottam őt még beszélni, pláne nem felolvasni, ezért okozott számomra egy kis – na jó, hadd valljam be őszintén – nagy csalódást. A novellái erősek. Élettelik, vadak és olyan nyersek, hogy az ember kezéből ki-kicsúszik a könyv. Viszont a hangja unott, kissé elmosódott, mintha néhány hangot nem jól ejtene. Érdektelenség. Döbbenten ültem az előbb még olyan vicces párnácskámon, pislogni is alig bírtam. Hát Tóth Krisztinát nem érdekli a saját novellája? Vagy csak nem tud felolvasni? Szorongattam a tollamat és szomorkodtam. Persze aztán elvonta a figyelmemet Garaczi László, Nagy Ildikó Noémi, na meg a kés és a villa románca.

Összevetve, hadd mondjam el azt, hogy dacára néhol csipkelődős megjegyzéseimnek, én jól éreztem magam. Tetszett maga az ötlet, hogy nemcsak a múzeumoknak, hanem magának az olvasásnak is szentelünk egy éjszakát. Ezáltal íróinkat, költőinket kiemeljük, és lámpafény alá húzzuk, hogy egy kicsit közelebbről, ne csak a papír hasábjain keresztül ismerjük meg őket. Remélem az Olvasás Éjszakája elterjed, minél több város könyvesboltja fog csatlakozni, s aki esetleg idén véletlenül kihagyta, az jövőre feltétlenül elmegy. Ha másért nem, hát Bodyendréért. 

 

* Ha eddig nem hallottál róla, sürgősen keresd meg a reklámját, elég vicces, bár már mindenki, ha másból nem, hát hallomásból ismeri Grecsót és a humorát. Tudsz mondani még egy olyan írót, akit kitiltottak a szülőfalujából egy novella miatt?

**Itt megnézheted te is: http://indavideo.hu/video/Ez_most_gol_vagy_ismetles

***Ez itt egy utalás akar lenni Tóth Krisztina: Megint büdös a víz című novellájára, amit az este keretében az írónő felolvasott.

Az Eszterházyak nyomában - vártúra

Minden kastély mesebeli. A toronyszobában ott várakozik a hercegnő, a titkos ajtó mögött intrikák ülnek. A portréknak szeme, a falaknak füle van. Történetek és mondák lappangnak a könyvtárban, szerelmek lehelete az istálló rejtett zugaiban. Mesélnek a falak, a bútorok, festmények és ablakok. Egy kastély maga a tündérmese. Hercegnő lehetsz, ha csak néhány órára is, s a szalonban előbukkan a herceg, hogy karját nyújtva eme utazáson végigvezessen. 

 Fertőd:

Eszterházy-kastély, Fertőd

Az óriási kovácsoltvas kapunk belépve ugyanaz az érzés fog el, mint mindig, ha kastélyt látok. Megszeppenek és elámulok a hatalmasságán és eleganciáján. Már a park is vakító, centire nyírt pázsit, színes virágok, antik szobrok és szökőkutak szolgálnak az újonnan érkezők lenyűgözésére. Belépve az épületbe csak fokozódik az ámulatom. A legszebb barokk díszítések kacskaringóznak a hófehér falakon. Elragadtatásomban több mint száz fotót készítettem. Minden apró részletet meg akartam örökíteni a kedvenc barokk kastélyomról. Egy sarkot, tollat, bilit, csészéket. Más szobákban a falakat életnagyságú, szigorú portrék borítják. Az Eszterházy család tagjai, a története elevenedik meg. A zeneteremben láthatatlan vonós négyes „idézett” Haydn-től, a művészről elnevezett teremben azonban nem csendül fel dal az óriási versenyzongorán. A legfontosabb vendég, Mária Terézia portréja is helyet kap a családi képtárban. Megtudjuk, hogy tiszteletére tűzijátékot is tartottak: az elsőt Magyarországon. Hitetlenkedve hallom, hogy a herceg ülve aludt, mivel a fekvő póz a halál szimbóluma, és ajándékot kellett küldenie a felségének, ha együtt akarta vele tölteni az éjszakát. A hölgy erre párnája visszaküldésével válaszolhatott. Fürdeni csak évente 5-6 alkalommal fürödtek, mert féltek a víztől. Egy tükrük is volt, amiről azt tartották, hogy ha belenéz, az ember rögtön megszépül. A kastély felvirágzását a pompakedvelő néven emlegetett Eszterházy Miklósnak köszönheti, aki a mindössze hatvan szobás kis vadászkastélyból megépítette a mai, százhuszonhét szobás épületet. Egyik legelhíresültebb mondása szerint ostobaság semmit sem tenni, csak, azért mert nem tehetünk meg mindent. Miklós nem is tétlenkedett, a külföldön tanult férfi szenvedélyesen gyűjtötte a műkincseket, gyönyörű festményekkel díszítette a kastély falait, és Haydn-t is meghívta udvari karmesternek. Halála után azonban a fertődi kastély végleg elcsendesült. Már a parkja sem akkora, mint régen, így gyalogszerrel is könnyen bebarangolható, de szép időben még mindig látni a középső ösvényről a szomszédos falu templomtornyát.

Fraknó vára:

Fraknó vára/Forchtenstein, Ausztria (forrás: wikipedia)

A festői helyen megbúvó erőd igazán Ausztriát idézi. Erős falai láttán nem csodálkozik el senki, hogy soha nem vette be idegen haderő.  A várban (majdnem) a herceg vár, még ha nem is szőke, de az idegenvezetés után már elég meggyőzőnek találom. A főkapun belépve egy krokodil meresztgeti ránk szemeit a fejünk fölül, megtudjuk, hogy az idén 303 éves állat védelmi célokat szolgált, azért is van keletnek tájolva, hogy a korszak legnagyobb fenyegetését jelentő török hadak elől védelmet nyújtson. A belső udvaron Eszterházy Pál lovas szobra áll. Bár ilyet csak a királyoknak állítottak, az illető úriember mégis rendelkezik, egyel, amit maga állíttatott. Nemes egyszerűséggel azt gondolta, hogy megérdemli, hogy efféle megtiszteltetésben legyen része. Az Eszterházy „raktárban” találhatunk fűt és fát, sőt még egy ütött-kopott sárkányt is. De az idegenvezető elárulja, hogy valójában egy mumifikált vidra, szárnyak vannak rávárva. Kis kínai porcelán, fésű elefántcsontból, és a legkülönfélébb relikviák pihennek a kincstárban. Harry Potterbe illő kellék is ül a vitrinben, egyenesen egy kecske gyomrából: valódi bezoár kő. Belegondolni is szörnyű, hogy az italaikba rakták méregtelenítés céljából. Utolsó állomásként az irattárba érünk, ahol megtudjuk, hogy nem csak vidámságból áll az itt dolgozók élete. Bizony bizony, néha meg kell számozniuk az iratok oldalait, teljes védőfelszerelésben. Előfordult már, hogy egyikük rég elfeledett betegséget kapott el a dokumentumok lapjairól. Szerencsére némi kórházi kúra után makkegészséges lett.

A várban már a herceg nővére vezet körbe, ahol egy teljes ezredre való felszerelés van vitrin mögé dugva. Bepillantást nyerünk a konyhába, ahol megremegünk egy korabeli füstjelző berendezésen. A dalos madár kalitkája ma már üres, nem énekel, és nem hallgat el, ha mérgező a levegő. Itt azt is megtudjuk, hogy vizet inni sem mertek, egy háromszáz fős társaság könnyű szerrel elfogyasztott hétszáz liter bort. Azután jót nevettünk egy sor disznólábon a tábori sátrak között.

Az ősgalériában a számtalan családi portré között egy igazi különlegességgel is találkozunk. Nevezetesen III. Vlad tepesttel, azaz Drakulával. Eszterházy Miklós nádor rendelte meg a család őstörténetének elkészítését, és mint akkoriban olyan sokan, nagyszerű ötletnek találta, hogy legendás alakokkal töltse ki a hiányzó lyukakat. Így került a felmenők közé a vámpírgróf, sőt még Attila, hun király is.

Eszterházy-kastély, Eisenstadt (Kismarton), Ausztria

A Fraknóban szerzett információk után Eisenstadtba látogatunk, ahol egy még a fertődinél is nagyobb, barokk kastély pöffeszkedik a város központjában. Azonnal beszaladnék a kapuján, de már későn érkezünk.  De felkerült a listámra, és ha most csak kívülről is, de hamarosan egészen biztosan belülről is meglátogatom.

Így írnak ők - Egy kis kirándulás írók és művészek kreatív szokásaiban (I.rész)

Hemingway állva írt, Nabokov vonalas kis index lapokra, Mark Twain fulladásig szivarozott, Sitwell egy nyitott koporsóban tudott csak ihletre gyúlni.

Mint tudjuk a művészek sokszor bogarasak, "nem normálisak", elvont gondolkodásúak; defektes, fura dolgaik vannak, netán babonásak. Főként egy író ember, aki szavakat pakolgat a fejében ide-oda.Vagy ez inkább csak sztereotípia?

Mason Currey - How Artist Work (Hogyan dolgoznak a művészek) című könyvében - ami sajnos nem jelent meg magyarul, úgyhogy gyorsan tanuljatok meg angolul, a könyvért megéri -, gyűjtött össze levelezéseket, selejtezett naplókat, és állította ebből össze nagy művészek alkotási szokásainak listáját. Milyen rituálék kellettek számukra az íráshoz, festéshez, zeneszerzéshez? Mit ittak, ettek, szedtek, szívtak, milyen gyógyszereket tömtek magukba, és hányszor szexeltek... Különösen szórakoztató, és egyben idill romboló lehet, hogy szeretett művészünk, olyan amilyen, és hiába imádjuk a könyvét az égig, hallgatjuk rongyosra a zenéjét, csodáljuk a képét naphosszat, azért nem biztos, hogy sokáig bírnánk vele egy fedél alatt. Ezért is mondják, hogy művész emberrel együtt élni vagy csak olvasni, két külön dolog. De hát, ha nem lennének egy cseppet sem kattantak, tudnának olyat alkotni, amiért oda vagyunk? Ami kiránt minket a hétköznapokból, elkalauzol  egy másik világba; s akár egyetlen mondattal olyan csomót képesek feloldani a lelkünkben a tollukkal, hogy az elindít valamit, esetleg más perspektívából is szemügyre tudjuk venni az életünket.

Leginkább ezért szeretjük őket, bogarasságuk ellenére, vagy azzal együtt.

Mark Twain 

(részlet a fent említett könyvből)

"Egy kiadós reggeli után ment dolgozni, és ott maradt vacsoráig, egészen este ötig.

Mivel kihagyta az ebédet, és a család nem merte munka közben zavarni - megfújták a kürtöt, ha szükség volt rá -, rendszerint több órán keresztül tudott megszakítás nélkül dolgozni. Vacsora után, Twain felolvasta a napi 'munkáját' az összegyűlt családnak. Szerette ha volt közönsége, és esti előadásai mindig megnyerték a család jóváhagyását. Vasárnaponként, Twain kikapcsolt a munkából, feleségével és gyermekeivel - olvastak és álmodoztak a farm egy árnyékos zugában.

Függetlenül attól, hogy dolgozott, folyamatosan szivarozott."

Victor Hugo

A nyomorultak szerzője, állítólag megkérte az inasát, hogy rejtse el a ruháját, így meztelenül írt - vagy legalábbis a hideg napokon egy takaróba burkolózott -, így nem tudott kimenni az utcára. A mai megfelelője az ilyen szélsőséges taktikát alkalmazó író, Jonathán Franzen (A korrekciók), aki először berakja füldugóit, aztán zajszűrő fejhallgatón keresztül "pink noise"-t vagy fehér zajt hallgat.

Hogy mi az a fehér zaj?

Az emberek 20Hz és 20kHz közötti frekvenciájú hangokat tudnak meghallani, bár a gyakorlatban sokunknál ez csak 16 kHz-ig terjed. Technikailag arról van szó, hogy a fehér zaj, egy olyan hang amiben minden hangfrekvencia azonos erősséggel megtalálható. Az igazi érdekessége az alkalmazása, ugyanis: csendet csinálnak vele. Léteznek úgynevezett fehér zaj generátorok, illetve fehér zaj cd-k.

Mivel minden frekvencia megtalálható benne, ezért minden hangot infernál is, azaz minden hangot elnyom, tehát a háttérzajt is, legalábbis az emberi fül így érzékeli.

Franzen kikapcsoltatja a netet a számítógépén, így nem tud netezni (Zadie Smith például két programot használ, ami leblokkol bizonyos weboldalakat).

Neil Gaiman

'A legnagyobb változás az írói szokásaimat tekintve, az, hogy az elmúlt években már nem viselkedem bagolyként, és felhagytam az éjszakai munkával. Régebben azt írtam, ami már megtörtént.

Nyolc órakkor elkezdtem a munkát, és szorgalmasan, egészen körülbelül ót óráig írtam.

Aztán valahol a korai 90-es évek körül, felhagytam a cigizéssel és változtattam az életvitelemen.

Jó töltőtollal dolgozni, lelassít annyira, hogy a kézírásom olvasható legyen. Gyakran két tollat használok, különböző színűeket, hogy tudjam hol tartottam előző nap, lássam mennyit írtam, vizuálisan is tudom így követni.'

Roald Dahl

Írva ült, de ragaszkodott hozzá, hogy hegymászó zsákban aludhasson előtte.

Truman Capote

Az Álom luxuskivitelben forgatókönyvírója fekve írt, egy kávéval - amit egy sherry, aztán martini követett-, az egyik kezében, a másikban ceruzával. "Vízszintes" írónak titulálta magát egy interjúban, képtelen volt másképp gondolkodni, és dolgozni, valamint a cigaretta sem hiányozhatott.

Alfred Hitchcock

1899-ben született Londonban, ő volt a család legifjabb tagja. Édesapja, William Hitchcock gyümölcs és baromfiárus; édesanyja Emma Jane Hitchcock volt. Katolikus neveltetésben részesült, így a Salesian College-ban, valamint a jezsuita St Ignatius’ College-ban tanult. Tizenöt éves korában, abban az évben mikor apja meghalt, átiratkozott a St Ignatiusból egy londoni mérnöki iskolába; és miután végzett, műszaki rajzolóként kezdett dolgozni. Az Első Világháborúban is szolgált volna katonaként, de visszautasították, mert elhízott, ami ellen már gyerekkora óta küzdött.

 1920-tól némafilmek feliratait rajzolta, később fordította és írta is őket.Valószínűleg ez indította el filmes karrierjén. Ezután előléptették rendezőasszisztenssé is, ami akkoriban többet jelentett, mint ma: részt kellett vennie a forgatókönyvírástól a vágással bezárólag gyakorlatilag mindenben.1922-ben rendezte meg első filmjét, amit azonban sosem fejezett be, anyagi gondok miatt. 1929-ben rendezte a Zsarolás című filmet, amit eredetileg némafilmnek szántak, de később utószinkronizáltatta, így ez lett az első brit hangosfilm.  A siker az 1926-ban megrendezett A titokzatos lakó című filmmel találta meg. Ebben a filmben vezette be storyboardot, amit a mai napig alkalmaznak a rendezők. Ezt a technikát a film előkészítése során használják; a film egyes jeleneteit lerajzolják és gyakran a szöveget is melléírják, így el tudják készíteni a forgatókönyvet vizuális formában is. A 30’-as években egy amerikai producer javaslatára Amerikába települt át. Ez a filmjeire is hatott, például míg az Angliában készült filmjeiben sötét hajú színésznőket alkalmazott, addig az amerikai filmjeiben inkább szőkéket. Ragaszkodott színészeihez, köztük Grace Kellyhez (Gyilkosság telefonhívásra, Hátsó ablak), aki több híres filmjében is szerepet kapott.

Munkái során Hitchcock rengeteget újított és kísérletezett. Egyik filmjénél például üvegpadlót használt, és alulról is vette a jeleneteket. Rendkívüli módon kezelte a színészeit is, de értette a nyelvüket és sikeressé váltak együtt. Egyénisége és zsenialitása volt, nem félt újat alkotni és borzolni a kedélyeket. Jellegzetes

vonása, hogy majdnem minden filmjében feltűnik, de csak egy-egy pillanatra; ezt később számos másik rendező is átvette. Rengeteg hatáskeltő trükköt bevetett, amik azonban nem technikai jellegűek voltak, inkább beépítették őket a történetbe; valamint hanghatásokkal is fokozták a film izgalmi tetőpontját.

Nem művészfilmeket alkotott, talán ezért nem ítélték neki oda, csak a tiszteletbeli Oscar-díjat, de a kedvenceim közé tartozik; mert jelentős szerepe van a filmtörténetben. Mai szemmel, a mai számítógépes technikákkal már nem érezzük jelentőségét, hiszen akkor még nem animáltak zombikat a filmvászonra. De minden benne van a filmjeiben, az a feszültség és izgalom, ami jó filmmé tesz egy művet, viszont ehhez el kell vonatkoztatnunk más alkotásoktól, amelyek csupán utánzatai az igazi nagy Hitchcock-filmeknek, mert belőlük alakultak ki az évente megjelenő thrillerek, horrorok és krimik.

1980 április 29-én halt meg Los Angelesben.

Forrás:Wikipédia

Sírhely kilátással, avagy nincs esküvő, csak temetés

Boris (Alfred Molina), a temetkezési vállalkozó, mindössze két dologról álmodott fiatalkorában: a táncról és Bettyről (Brenda Blethyn). Betty titokban viszonozta a szerelmet, azonban apja óhajára egy aranyásóhoz ment férjhez. Boris is búcsút mondott álmainak és átvette a családi vállalkozást. Boris és Betty már nem épp fiatalon, de újra találkoznak. Betty anyósának temetését készítik elő, s a régi szikra lángra lobban. Boris rájön, hogy a közöttük lévő kölcsönös szerelem előtt egyetlen akadály áll: Betty házassága. Elszántan arra, hogy végre boldogok lesznek, elhatározzák, hogy megrendezik Betty látszólagos halálát és együtt megszöknek.

Betty, és Boris egy ifjúsági bálon találkoznak egymással, még 1964-ben. A fiú, szemérmesen, távolról csodálja a lányt. Mikor már éppen összeszedné annyira a bátorságát, hogy felkérje Bettyt táncolni, hirtelen egy új fiú lép a színre, és ő nyeri el a hölgy kezét. Harminc egynéhány évvel később újra találkozunk a szereplőkkel. Mindenki éli, ha nem is boldog, de saját életét. Ki tudja, a táncest lehet már el is merült emlékezetük mély homályában. Betty Hugh Rys-Jones felesége, vezeti a háztartást, gondoskodik anyósáról, de valami jobbra vágyik. Miután egy szerencsétlenség folytán az anyósa meghal, Boris Plots-ot (magyarul csak Boris Hantot) –aki időközben temetkezési vállalkozó lett- kérik fel a temetés megszervezésére. Az egykori fiatalok újra találkoznak, és bizony, egy apró érintéstől felelevenedik a múlt, és ők újra egymásra találnak. Szép is lenne a történet, ha itt érne véget, ám a szerelmesek nem lehetnek együtt, hisz a nőnek „hűséges” férje van. Ekkor jön a remek ötlet: megrendezik Betty halálát! Ám ez sem megy gördülékenyen.

A konkurens temetkezési vállalkozóról, Frank Featherbedről –alias Koporsóról –sem illik megfeledkezni. Meg akar szabadulni ellenfelétől, és ezért bármire képes. Ő szerinte a „hullák a kifutón” azaz a szórakoztató temetésé a jövő,hiszen a koporSHOW nem is utalhat másra.

A csattanót nem szeretném elárulni, legyen elég annyi, hogy egy jó kis szellemjárásos –élőholttal, vérrel írt üzenetekkel, integető kaszással, meg egyebekkel ellátva –bosszú sem maradhat el.

A történet bővelkedik a vicces jelenetekben, melyeknek legtöbbjét Koporsó úr vállalkozása szolgálja; csak úgy megemlíteném a Kedves Olvasóknak, hogy Star Trekes temetésben elég kevesünknek van részünk. A zenei aláfestést kellemes swing zenék garantálják, a táj elbűvölően szép, és a szinte mindennapra jutó egy temetés mellett sem egy komor filmről van szó.

Emlékszem, reggelente, rendszeresen azért késtük le az indulás időpontját, mert ezt a filmet adták az egyik csatornán. Általában, csak az utolsó tíz percet láttuk, emiatt döntöttünk úgy, hogy meg kell szereznünk. Mindenkinek ajánlom, aki egy jó kis kikapcsolódásra vágyik, akár munkából hazatérve, akár az újra kezdődő tanulások után.