A Collider
magazinnak nemrég lehetősége adódott leülni egy kis beszélgetésre Tom
Hiddlestonnal Shakespeare-ről, és engem teljesen lenyűgözött, hogy mennyire
szenvedélyesen beszélt a témáról, ésidézett monológokat játszi könnyedséggel. A
beszélgetés alatt elmondta, hogy kapott szerepet a nagyszabású projektben (a Hollow Crownban), mit élvezett a
legjobban, milyen érzés volt ilyen csodálatos színészgárdával dolgozni. Mesélt
a színház iránti szeretetéről, és arról, hogy miért hasonlít zenére a
shakespeare-i beszéd. Azt is elárulta milyen párhuzamokat fedezett fel Loki (a
Thor és a Bosszúállók-béli karaktere) és Shakespeare között, milyen
szerencsésnek mondhatja magát, hogy ilyen sikert ért el, sőt azt is, hogy
mennyire örül, hogy visszatérhet a színházba, hogy címszerepet játsszon
Shakespeare politikai manipulációktól és bosszúvágytól túlfűtött drámájában a
Coriolanusban, ami December 6-tól 2014. február 8-áig fut a londoni Donmar
Warehouse-ban.
Collider: Hogyan kaptad meg Henrik herceg
szerepét?
Tom
Hiddleston: Londonban voltam - és ez pontosan így történt, ahogy mondom – nem
sokára indultam repülővel Los Angelesbe, hogy részt vegyek a Thor premierjén 2011 májusában. Én
csomagoltam, Harry herceg pedig akkor esküdött örök hűséget Kate Middletonnak,
és emelkedtek Cambridge hercege és hercegnője rangra. Akkor, a ceremónia közben
Sir Richard Eyre odaszólt: Szeretnéd Henrik herceget (a későbbi V. Henry, angol
uralkodó, Shakespeare IV. Henrik drámájában) játszani a IV. Henrikben, amit én
rendezek a BBC-nek? Henrik herceg szerepéről mindig is álmodoztam. A karaktere
az egyik legcsodálatosabb fiatalember az irodalomban. Egy hatalmas, mondhatni
klasszikus fejlődésen megy keresztül, a vad lázadóból, aki a határait
feszegeti, válik a felelősségteljes férfivé, aki később Anglia leghatalmasabb
királyai közé emelkedik. A történet íve tökéletes. Mindig is álmodtam róla,
hogy egyszer eljátszhatom. Akkor pedig elmondta, hogy Jeremy Irons játssza IV.
Henriket és Simon Russel Beale lesz Falstaff, és Richard Eyre amúgy is
olyasvalaki volt, akire mindig is felnéztem.
Amikor
tini voltam ő vezette a Nemzeti Színházat. A Nemzeti Színház a kreativitás és a
bátorság egy csodálatos intézménye, egy varázslatos közösség Londonban.
Rengeteg színészt köt össze a maga különleges módján. Láttam Judi Denchet itt
játszani, Ian McKellant Ibsenben, Vanessa Redgravet Paul Scofieldel, egy
darabban, amit John Gabriel Borkmannak hívtak. Láttam, amikor Michael
Falstaffot játszotta, Simon Russel Beale pedig Hamlet és Iago is volt. Ez az a
hely, ahol megtudtam mi is az a dráma. A színészet iránti rajongásom is innen ered.
Természetesen a filmekért is rajongok. Merítettem Indiana Jonesból, Supermanből,
A Keresztapából, Ryan közlegény megmentéséből és a Taxi filmekből is. Egyszóval
imádtam a filmeket, de a filmek Amerikában készültek, legalábbis akkoriban így
gondoltuk. Szóval, a színészet iránti szenvedélyem főleg a színháznak
köszönhető, tinédzser koromban Richard Eyre csillaga alatt. Ezért az, hogy megkérdezte
„Szeretnél csatlakozni a társulatomhoz és egy nagyszerű fiatalember szerepét
eljátszani?” elképesztő érzés volt. Nem tudom, hogy szándékosan csinálta-e, de
volt valami különleges szimbolika abban, ahogy a herceg házasodik, és leendő
királlyá avanzsálódik, ő pedig azt mondja: Menjünk. Szóval, valahogy így
történt.
Collider:
Mi volt vonzó ebben a feladatban számodra a karriered azon pontján?
Tom Hiddleston: Tudtam, hogy akkor nyáron a
Bosszúállókat fogom forgatni, és hogy amikor visszajövök még ez három film vár
rám a télen. Ez egy olyan dolog volt, amit brit színészként fogtam fel. Kiváltságosnak
éreztem magam. Sam Mendes azt mondta a BBCnek: „Szeretnék annyi Shakespeare
művet filmre vinni, amennyit csak megengednek!” Akkor a BBC azt választolta,
szó sem lehet róla. Aztán később azt ajánlották fel neki, hogy mivel idén
Londonban lesz az Olimpia, miért nem választ ki négyet, és akkor kulturális
szempontból kapcsolják a játékokhoz. Mint a nemzet ünnepe, vagy hasonló.
Shakespeare az egyik legnagyobb, legkifinomultabb stílusú, legnevesebb művészünk.
Sam végül ezeket választotta (II. Richárd, IV. Henrik 1 és 2 rész, V. Henrik),
mert ezek Angliáról szólnak. Az angol nyelvről, az angol királyokról, a vidékről,
a királyainkról. Ezért nem mondott rá senki nemet, és ezért annyira lenyűgöző a
színészgárda: Patrick Steward, John Hurt, David Suchet, Ben Whishaw, Rory
Kinnear, David Morrissey, Julie Walters, Jeremy Irons, és akkor még csak párat
említettem. Már az is, hogy ilyen emberekkel dolgozhattam, hatalmas
megtiszteltetés.
Collider: Hogyan került az V. Henrikbe is?
Tom
Hiddleston: Miközben a Bosszúállókon dolgoztam, addig a rendezőknek az jutott
eszükbe, hogy a második kettő film színészei lehetnének ugyanazok. A II.
Richárdot is ez alatt a nyár alatt vették fel, és Thea Sharrocknak és Richard
Eyrenek az jutott eszébe, hogy játszhatnám én V. Henriket is, hogy befejezzem,
amit elkezdtem. Így történt. Nem volt túlgondolva. Én pedig örültem, hogy
megcsinálhattam.
Collider: Bizonyára nagyszerű érzés lehetett, hogy a
helyszínen minden adott volt, nem kellett a színházi színpad korlátait
betartani.
Tom
Hiddleston: Ó, igen. Tényleg lovagoltam, csatába lovagoltam. Nincsenek zenészek
és hangulatvilágítások. Valóban csatában érzed magad.
Collider: Könnyen megy a shakespeare-i „nyelv”? Vagy
sok időt kell töltened a tanulásával?
Tom
Hiddleston: Nagyon nagyon nagyon jól kell tudnom, hogy jól menjen. De én
szenvedélyesen hiszem, hogy Shakespeare lehet kortárs, és könnyen értelmezhető
író. Az a gond Shakespeare-rel, hogy papíron valóban furcsának tűnhet, sőt mesterkéltnek,
nehéznek, túldíszítettnek. De a
színésznek az a munkája, hogy ezt a szöveget értelmezze, és úgy adja elő,
mintha csak most találná ki. Akkor jössz rá, hogy valójában milyen egyszerű is.
Amikor már hozzá szoktál, akkor gyönyörű. Olyasmi, mint amikor csodálatos zenét
hallgatsz. Azt gondolod „Hűha, ez lenyűgöző!” Szerintem a mondanivalója igen
egyszerű. Tulajdonképpen, Shakespeare valódi ellensége szerintem az, hogy sokan
túljátsszák, így egy félelmetes dolognak tűnhet, amit különleges módon kell
kezelni.
Sokszor,
ahogy beszélnek a szereplői, az könnyed és egyszerű. Imádom, amikor Henrik
herceg Poinst bosszantja a kocsmában. Már részeg, és akkor az mondja: Hogy e kölyök kevesebb szót tud, mint egy
papagály, s mégis asszony szülötte? Foglalkozása: lépcsőn fel, lépcsőn le; ékes
szólása: egy kis számolás. Csakhogy én nem oly természetű vagyok, mint Percy,
éjszak Hővére, ki reggelire hat-hét falka skótot gyilkol le, megmossa kezét s
így szól nejének: „Pi há! mily tétlen élet! nekem munka kell!” (Shakespeare
IV. Henrik I. rész IV. szín) Csak bosszantja a sótlan, szúrós harcost. Számomra
ez nagyon is kortársnak tűnik. Harry Percy, Poins híres harcos, és a herceg
csak húzza, szinte tisztelettel, ahogy azt monda csak felkel és lekaszabol pár
skótot reggelire, mintha ez olyan mindennapos volna. Ez engem megnevettet.
Az V. Henrikben például a nagy beszédek
a narrációból születnek. Az angol hadsereg, éppen egy francia várat ostromol és
sikerül áttörniük a falat. Fognak egy faltörő kost, lukat ütnek a falba, és
ahogy válaszul kiözönlik a francia sereg az angolok fejvesztve menekülnek.
Henrik erre csak annyit mond:„Rohamra még
egyszer, barátim, egyszer! Vagy angol holtakkal töltsük meg a rést.”
(Shakespeare: V. Henrik III. felvonás I. szín) Ez olyan, mintha azt mondaná „Vagy
bevesszük azt a várat, vagy meghalunk a próbálkozásban!” Aztán pedig igazán
inspiráló beszédet mond: „Békében
férfihoz mi sem valóbb, Mint a szerény csend és alázat; ám De ha fülünkbe zúg a
harczvihar, Kövessük akkor a tigris szokását:” (Shakespeare: V. Henrik III.
felvonás I. szín) Ez igazán lenyűgöző. Azt mondja: Békében legyetek gyengédek,
nyugodtak, jószívűek. De amikor háború van eresszétek ki a belső fenevadat! Nem hiszem, hogy lehetne
ennél jobbat írni. Tudom, nagyon szenvedélyesen beszélek róla, mert számomra
annyira modernnek tűnik. Pontosan úgy hangzik, mint az edző az öltözőben,
amikor a csapata látszólag esélytelen, leküzdhetetlennek látszó ellenféllel
kerül szembe. Egyszerűen feltüzel!
Collider:
A Comic Conos (San Diego Comic Con, minden évben megrendzésre kerülő képregényes találkozó) fellépésed lenyűgöző volt. Amikor elkezdted, gondoltad volna,
hogy ilyen reakciót vált ki? Hogy az emberek petíciót írnak, hogy Loki megkapja
a saját filmjét?
Tom Hiddleston: Őszintén, sejtelmem sem
volt. Már akkor tudtam, hogy igazi ajándékszerep, amikor igent mondtam, hogy
Lokit játsszam Kenneth Branagh filmjében. Nagyon sokban hasonlít Henrik
hercegre. De az is lehet, hogy Thor és Loki Henrik herceg két oldala.
Mindketten hercegek, akiknek egy akaratos, irányítani vágyó apával kell
szembeszállniuk, és mindketten megtalálják a módját, hogy lázadjanak ellene.
Nem véletlenül játszotta Kenneth Branagh Henrik herceget az V. Henrikben. Benne
van a vérében. Kennel egymásnak adogatjuk a Shakespeare-i trófeákat, mint
például Cassius szerepét a Julius Caesarban. És ott van még Iago, aki képes a mindent
az előnyére fordítani villámgyors észjárásával. Iago kétségtelenül egy nagy
shakespeare-i taktikus, Loki sokat merít belőle.
De hogy a szeretetről beszéljek, minden
a közönségnek és a rajongóknak köszönhető. Nagyon meglepő és megtisztelő érzés.
Annyira büszke vagyok. Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaha
megtestesíthetek egy olyan karaktert, akit ennyire nagy rajongás övez, mint
Lokit. Nem vagyok benne biztos, hogy szeretik, de az embereket lenyűgözi. Úgy
tűnik, élvezik, hogy van. A Comic Con király volt, elképesztő élmény. Szinte
megmásíthatatlannak tűnik, de amikor ott álltam beöltözve, fogalmam sem volt
hogyan fog reagálni a közönség. Gondoltam, hogy fogok valami reakciót kapni, de
nem gondoltam volna, hogy a nevemet fogják kántálni, mielőtt utasítottam volna
őket rá. Nagyon szórakoztató volt. Sőt, nem is illene ennyire jónak lennie.
Collider: A Coriolanus decemberben startol a
színházban. Örülsz, hogy újra egy Shakespeare darabban állhatsz színpadra?
Tom
Hiddleston: Igazából akkor jöttem rá mennyire szeretem Shakespeare-t, amikor
ezeket a filmeket forgattuk. Tudtam, hogy minél előbb szeretnék visszatérni a
színpadra Shakespeare-rel. A szöveg olyan gazdag, és az érzelmek óriásiak.
Olyan érzés, mintha feltárnád az emberi lelket, végtelen és örök. Az emberek
nem változtak az idők folyamán. Shakespeare tulajdonképpen a lehető legnagyobb
alakokat formázza meg, mint író, és a valaha létezett legszebb megfogalmazásban.
Filmszínészként olyan rövid időt tudtam foglalkozni vele. Leforgattunk egy
filmet 4 és fél hét alatt, és utána kész, nincs mit tenni. Nem lehet újra
játszani. A szépség Shakespeare-ben, hogy annyira gazdag, hogy azon kapod
magad, hogy az éjszaka közepén arra ébredsz, hogy azon gondolkozol: „Ma este ki
fogom próbálni az ötletemet. Megpróbálom kibővíteni ezt a metaforát erre a
karakterre, nagyobban fogom játszani.”
Aztán lehet, hogy másnap inkább kisebbként játszom.
Alakíthatod,
kedvedre formázhatod a szöveget, de ezt csak akkor csinálhatod újra és újra és
újra, ha színházban adod elő. Ahogy a Comic-Con is bebizonyította, van egy
megismételhetetlen és különleges kémia az élő közönség és a színész között. Az
a pillanat a Comic Con-on nem jöhetett volna létre a közönség nélkül. Legalább
nekik is annyi szerepük volt benne, mint nekem. Oly sokszor a közönség nem
tudja, hogy ő is részese-e az eseményeknek. Ahogy hallgatnak, ahogy bevonják
magukat az meghatározza az előadást, mert mi is érezzük. Ezt imádom. A
Corilanust is meg fogom csinálni százszor, és soha sem lesz ugyanaz, mert nincs
kétszer ugyanolyan közöngség. Semmi sem hasonlítható az élőshowhoz.
Forrás:
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése