Mindenki egy Bridget Jones

 „Új év, vadiúj napló” – mondja Bridget Jones.

A Szilveszter mindenkinek másként telik, vad bulival, csendes tévézéssel, társasjátékozással és gyerekpezsgővel. De a lényeg mindenhol ugyanaz. Hogy elkezdődik valami új.

Január elseje hasonlít ahhoz az érzéshez, amikor az ember új frizurát vágat, munkát vált, vagy elkezdi az egyetemet. Arra gondol, hogy na majd most! Most változtatok magamon, tiszta lappal kezdek és kiradírozom a szépséghibáimat.

Majd ebben az évben minden más lesz.

Ha nem is vallja be, de a legutolsó neccharisnyás, füstös szemű szőke is ugyanarra gondol, amikor robban a pezsgős dugó, tűzijáték pattog, s régi kedvencek zúgnak a rádióban.

Éjfélkor mindenkinek ugyanaz a gondolat jár a fejében. A fogadalom. Lehet, hogy nem írja le, azt hazudja, hogy nem gondolja komolyan vagy egyszerűen csak megpróbálja elfelejteni... Akkor is megfogalmazódik a fejében, hogy most másképp lesz.

„Így hát fontos elhatározásra jutottam. Annak érdekében, hogy jövőre ne végezzem ilyen trágya képpel, az önsajnáló rádió harmincon túliaknak szóló slágereit hallgatva, úgy döntöttem, kezembe veszem az életem, naplóba kezdek és elmondom az igazat Bridget Jones-ról. A teljes igazságot.”

És ki ne kiáltana vele? Hisz valahol mindannyian Bridget Jones-ok vagyunk, akik magától értetődően leadnak tíz kilót. Mind szeretnénk kikorrektorozni a hibáinkat – amiből remélhetőleg nem adatott annyi, mint szegény Bridgetnek – végre kezünkbe vesszük az életünket, a sorsunkat, megváltozunk és pontosan olyanok leszünk, amilyennek nyolc éves fejjel, narancslét szürcsölgetve a nagyi asztalánál elképzeltük.

De miért várunk ehhez ennyit? Miért kötjük a változást egy időponthoz? Miért van szükségünk arra, hogy rajtunk kívül valami más is új legyen?

Mert igen, ez az újdonság lehet egy új lakás, város, ruha vagy pasi... De a legnagyobb erő, a legnagyobb pillanat, amikor mindenki akarata egy kissé megnő, amikor végre, ha csak egy percre is, ki tudjuk rángatni magunkat az önsajnálat süppedő mocsarából, az a Szilveszter. Az Új Év.

Most is eljött, és szinte látom, ahogy mindenki számot vet és eldönti, hogy változtatni fog. De ez a változás keveseknek jön be. Lehet azért, mert nem vagyunk gyakorlott szakemberek által megírt forgatókönyv alapján rángatott bábuk.

Az élet más, mint a filmek.

Én nem vagyok forgatókönyvíró, se regényíró, sőt valljuk be, még csak hivatalos író sem. Csak egy lány, aki vagy ezerszer látta Bridget Jones naplóját, olyan szinten, hogy fejből tud belőle idézni, s ilyenkor kicsit úgy érzi, hogy sugározza az IQt.

És igen, én is egy vagyok azon töprengő emberek százaiból, akiknek egy új év, egy új frizura és egy új napló képes erőt adni ahhoz, hogyha csak egy kicsit is, de kirángassa magát a mocsárból, belebámuljon a tükörbe és felfedezze a hibáit. Ha máskor nem is, ilyenkor mindenkinek szembesülnie kell önmagával. Mert valljuk be őszintén, ez az egész kezdjük-újra-s-vegyük-a-kezünkbe-az-irányítást szöveg nem másról szól, minthogy látjuk a hibáinkat és változtatni akarunk rajta.

Hogy jövőre talán eggyel kevesebb legyen.

Most ugyan Szilveszter van, a pezsgődurrogtatás, tűzijátékozás és az újrakezdés ideje. De ne csak most legyünk bátrak. Saját magunkat nem kell egy naptárhoz és néhány számhoz kötni.

Mi bármikor a kezünkbe vehetjük a sorsunkat, felkelhetünk a kanapéról, kiléphetünk az utcára, s olyanokká válhatunk, amilyennek kiskorunkban, a hímzett asztalterítőnél megálmodtuk.

Mert mindannyian Bridget Jones-ok vagyunk. Hibásak és kissé félresikerültek, de határozottak és olyanok, akik felismerhetik, hogy most is van és mindig lesz választási lehetőségünk.

Változni sosem késő.

Tudom, kedves Olvasó, hogy mindaz, amit itt elolvastál most leginkább egy önsegítő könyv utolsó fejezetébe való. Nem gyakran írok ilyesmit, mert semmi sem áll távolabb tőlem, mint a Hogyanlegyünk-könyvek. De néha nem árt okoskodni, hátha, most az egyszer, igazam lesz.

A Minerva újságíróinak nevében Boldog Új Évet kívánok, minden kedves Olvasónknak!