„ A következő megálló: Végállomás. Kérjük kedves utasainkat, mindenki
szálljon le.” A gépies férfihang alig jutott el a lány tudatáig. A busz zsúfolt
volt nagykabátokba, sálakba és sapkákba bugyolált utasoktól, akik belehelték az
ablakokat. Sötét volt odakint, pedig még csak fél hétre járt, de december lévén
már órák óta égtek a lámpák. Megannyi sárga, fényes folt, a közvilágítás
borította fényárba az utakat. Mint csillagok, úgy ragyogtak vezetve az
elveszetteket és békét varázsolva a nyughatatlan lelkeknek. Így karácsony
idején még ez a betondzsungel is gyönyörűnek hatott. Az ablakokban – ahol nem
volt lehúzva a redőny – színes égősorok villództak, családok villantak fel,
meghitten, együtt a szeretet ünnepén, a várakozás időszakában. Lily már nagyon haza
vágyott. Vidéken nőtt fel, ahol a karácsony egyet jelentett a szikrázó, fehér
hóval – amit az autók nem mostak szürke latyakká – a bejgli illatával, a
fenyőfákkal és az ünnepléssel szeretteik körében. „Odakint” az ünnep szentsége
sokkal inkább megmaradt, mint a városban. Mivel Lily ott nőtt fel, rendelkezett
a szívvel látás képességével. A busz ablakán kipillantva egy nő ragadta meg a
tekintetét. Arca fáradt volt, karján ólom nehézségű bevásárló szatyrok. Ha
hazaért, nem pihen majd. Vacsorát kell főznie éhes férjének és két fiának. Lily
legszívesebben felpattant volna, hogy megölelje az ismeretlen nőt, de válasza
furcsa tekintetek és elutasítás lett volna. „Otthon annyival egyszerűbb, ott
mindenki segít.” Lassan leszállít a buszról, és előre engedett egy idős nénit,
sőt, még a gót srácot is, aki szemmel láthatólag fellökte volna, ha nem áll el
az útjából.
- Sietek, húzz innen! – szólt rá.
Leszállva a vasútállomás magasodott föléje. Az ódon épület gyönyörűen
ki volt világítva, s néhány méterrel a be/kijárat felett aranyló betűk lógtak a
levegőben: Boldog ünnepeket! A lány
elmosolyodott. Mindig megmelengette a szívét, ha egy morzsányi törődést látott
a nagyváros eldugott csücskeiben. Belépve kellemes meleg és nyüzsgés fogadta. A
csarnok oldalán apró butikok húzódtak: újságos, virágárus, pékség, vegyesbolt.
Az eladók sürgölődtek, az utasok keresztülszáguldottak a termen csomagjaikkal
és a megfelelő vágányt keresték. Az egyik padon egy hajléktalan húzta meg
magát. Lily odament és megkínálta a nem rég vásárolt zsemléből. A férfi
ránézett. Nevető zöld szemei voltak, arca szélcserzett, de intelligencia
sugárzott róla. Megköszönte és kellemes ünnepeket kívánt. A lány szíve
elmosolyodott. Hamarosan újra otthon lehet. A jegypénztárnál hosszú sor
fogadta, de nem bánta a várakozást, ha a kezében tudhatta a jegyet hamarosan.
Holnap reggel tízkor indul a szerelvény, délre már otthon is lehet, és magához
ölelheti a családját. Lily szeretett a városban élni, különösen vonzotta az
állandóan lüketető, soha sem nyugvó város, a szépségeivel, hibáival,
nehézségeivel, eldugott kincseivel, de ilyenkor mindennél jobban vágyódott
otthon lenni, mert számára csak ott volt igazi az ünnep. A pénztáros hölgy
harmincas évei közepén járt, különösen csinos arca volt, amin már megjelentek az
első gondterhelt ráncok. Rúzsa makulátlan volt, de a szemhéjtus karikákat
rajzolt a szeme alá. Alighanem reggel óta dolgozott. Ebédszünetét is az utolsó
ajándékok vásárlásával töltötte, közben összeveszett a férjével, a kisfia
belázasodott. Alig várta már, hogy otthon legyen és magához ölelje, de a
rendrakás is ott ólálkodott a családi idill felett. Mogorva volt, meg is feddte
Lilyt a sok apró esetlen válogatása miatt. Más talán megsértődött volna, de ő
csak mosolyogva kellemes ünnepeket kívánt és haza indult. Megszokta már, hogy
látja ezeket, vagy legalábbis érzi őket. Történeteket olvas ki a tekintetekből.
Otthon a lakás üresen várta. A radiátorok kihűltek, nem volt vacsora
az asztalon, csak egy kis csomag Annabelltől. Lily lakótársa már reggel
hazautazott, mert korábban végzett a vizsgáival, és a következő csak januárban
volt. A papírban egy gyönyörű karkötő volt, az, amit még a múlt hétvégi közös
vásárláson pillantott meg. Egy meleg mosoly szalad szét az arcán: ilyen
figyelmes lakótársat nem is kívánhat magának. Annabellel még középiskolában
ismerkedtek meg és együtt jöttek nagy álmokkal a nagyvárosba, hogy egymás
oldalán megvalósítsák őket. Szerencsére az közös lakás nem vált barátságuk
rovására, mint oly sok más esetben. Megvacsorázott a megmaradt zsemlékből és az
utolsó simításokat is elvégezte a lakásban. A hűtő kiürítve, bőröndök
összecsomagolva álltak az előszobában. Januárig senki nem lesz a lakásban.
Elhagyatott érzés volt, magányosan karácsony előestéjén. A csend félelmetes
volt, szinte mardosó. Az érzés elűzésére a nappali összes villanyát
felkapcsolta és lázasan kutakodni kezdett a DVD gyűjteményben. Igazából szerelem. Az egyik kedvenc
karácsonyi filmje volt, mindig olyan érzést keltett benne, hogy az év ezen
időszakában történhetnek csodák, és valójában nincs senki sem egyedül. Végül a
félhomályban gyapjú takarója melegében és egy bögre forrócsokoládé társaságában
befészkelte magát az éjszakára. Úgy szeretett volna otthon lenni. A karácsonyfa
alatt, ajándékokat bontogatva, nevetve, ölelkezve, a finom süteményeket
fogyasztva. Az öccse biztos elsüt majd néhány ízléstelen térfát, amin valaki
majd megsértődik, de kibékülnek, a szaloncukrot rögtön elkezdik lecsenni a
fáról, ami miatt a mama mérges lesz, de nem igazán. Átjönnek majd a szomszédok
és közösen megbeszélik az év nagy eseményeit és hajnalba nyúló kártya partikat
játszanak.
Hát, ha Hugh Grant bekopogna hozzá boldog karácsonyt kívánni nem lenne
ellenére, de leginkább Colin Firth házvezetőnője lenne szívesen. Olyan
egyszerű, mégis oly kedves film, és talán a legjobb mégis a Heathrow reptér
jelenete, pedig abban nem sok a színészi teljesítmény, nem gondosan
megtervezett, egyszerűen csak hétköznapi emberek. Nincsen bennünk semmi óriási,
mint Rowling Harry Potterében, vagy Tolkien Zsákos Frodójában, csak annyit
tudnak, mint bárki más, de szeretni legalább annyira, mint bármely nagy
irodalmi hős.
Lilyt a nappaliban lelete az álom. A filmnek még nem volt vége, de a
kimerítő nap megtette hatását. Nem csoda hát, hogy elfelejtett ébresztőt
beállítani, és mikor felkelt hosszas nyújtózkodás után jutott csak eszébe, hogy
neki ma haza kellene mennie. De mennyi az idő? 09:47, világosította fel a
telefon kijelzője. Lily pillanatok alatt pattant fel és kapta fel magára
kedvenc gyapjúpulóverét. Nagy szerencséjére már csak fel kellett kapnia a
bőröndöt és elfordítani a kulcsot a zárba. Már kint is volt az utcán, a hosszú
sál lobogott utána, a bőrönd csak úgy táncolt. A hóban iszonyú nehéz volt a
vágta, de szerencsére ember nem nagyon járt az utakon. Két utcával odébb álltak
a taxik sorra. A sorfőr meglepve tapasztalt a kisebb méretű hurrikánt, ami
beszállt.
-
A vasútállomásra legyen szíves! – lihegte,
remélve, hogy még elérheti a járatot.
Miután bekapcsolta a biztonsági övét lázas keresésbe fogott. Csak
remélni merte, hogy a vonatjegy valahol a kabátzsebében lapul. Hol lehet?
Koszos papír zsebkendők, aprópénz, elhasznált buszjegyek kerültek elő a
zsebéből. Hol van? Hova tettem? – motyogta. A táskájában millió mütyür között,
rúzsok, kulcscsomó, papír zsepik és tollak szemétdombja között ült kényelmesen
a jegy. Végre, sóhajtott megkönnyebbülten, de mire megéreztek és búsás
borravaló után kiszállt a járműből, az állomás nagy órája 10:03-at mutatott.
Szaladt még, reménybe kapaszkodva a tizes vágányhoz, ahol a kalauz törte össze:
-
Sajnálom kisasszony, a vonat már elment!
Egy sapka hullott a földre kezéből, de oly csattanással, amit egy
üvegváza is megirigyelt volna. A szíve tört ripityára. Az ünnep elromlott. Mint
egy kakukkos óra, vagy egy megakadt lemezlejátszó, egyre csak a kalauz szavai
köröztek a gondolataiban. A vonat elment. Kimerülve roskadt le a padra, és
csaknem húsz percébe telt annyira összeszednie magát, hogy rájöjjön,
változtatnia kell a tervén. A lába fázott, mert a bakancsába csak belebújt, a
cipzárt se húzta fel rajta. Kabátja idétlenül lógott róla. Úgy nézhetett ki,
mint egy csapzott kiskutya. Végül összeszedve lelkiereje utolsó morzsáit a
sínek merev bámulásában felállt, és a mosdóba lépdelt. Valóban katasztrofálisan
festett. Megigazította ruháit, haját laza copfba fogta és egy kis rúzst kent
fel, hogy ne tűnjön teljesen szétesettnek. Végül győzedelmesen a tükörbe
mosolygott a művön, és a jegypénztárhoz sietett.
Jó napot! Lekéstem a vonatomat, megtudná mondani mikor indul a
következő járat? Kell új jegyet vennem? – szólt a lehető legkedvesebb hangján.
Szerencsére minden simán ment, már ha a két óra üres várakozást annak
mondhatjuk. Emberek mentek és jöttek nagy mosollyal és még hatalmasabb
csomagokkal. Apák és fiúk, anyák és lányok, öregek és fiatalok ölelték át újra egymást
és kívántak kellemes ünnepeket. Mindenki tartott valahova, mindenkinek volt kit
szeretnie – legalábbis itt, a vasútállomás óriássá nőtt várójában. A mutató
vánszorgott. Már a harmadik karamellás latte macchiato szürcsölgetésébe fogott
bele Lily, amikor begördült a szerelvény az állomásra. Szempillantás alatt
pattant fel és rohant a kocsik felé. Elhelyezkedett egy kényelemes ablak
melletti üléshez, és újra vidáman tudott nézni a világra. Hamarosan otthon
lehet, még ha két óra késéssel is.
- Leülhetek? – szólalt meg váratlanul egy hang.
- Persze. – felelte elmélázva. Felpillantva látta, hogy egy fiatal
férfi foglalta el a szembe levő helyet. Nagyszerű, nem valami nagyi, akivel
egész úton beszélgetni kell! Ott a laptop nála.
Jobban szemügyre véve egy igen helyes, mélybarna szemű férfi tűnt fel
Lilynek a milliónyi réteg alól. Arcáról fáradtság tükröződött, de a tekintete
élénk volt, és kedvesség sugárzott belőle, talán nem csak a karácsony miatt.
Vidéki srác ő is, de imádja a várost. Informatikusnak tanul, de néha néa felüti
a fejét a honvágy az ő otthonában is. Odahaza három kis testvér és a nagycsalád
várja kedvencüket. Újabb jellemrajz röpke pillanatok alatt.
Végül csak megszólaltak. Valószínűleg furcsa is lenne, ha egy hosszú
útitárssal egy szót sem váltanánk. Már csak azért is, mert karácsony van. Matt
– mert Lily megtudta, így hívják az igéző szempár tulajdonosát – valóban az
volt, akinek látta, bár egyes vonások rejtve maradtak előle. Egy kisidőre úgy
érezhette nem sajnálja, hogy lekéste a vonatot.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése