Ugly Betty, címlapsztori?

Vegyük az alapkellékeket: egy duci mexikói lány, fogszabályzóval, piros keretes szemüveggel, hatalmas fekete hajjal és kibírhatatlan öltözködési stílussal. Mindezzel még nem is lenne akkora baj, ha az említett személy nem a divatvilágban szeretne az élre törni.

Betty Suarez Manhattanben keres munkát, megostromolja az összes divatmagazin szerkesztőségét, de sehova sem engedik be, talán nem is véletlenül. Mígnem egy nap fel nem hívják a Modetól, hogy legyen főszerkesztői asszisztens. Hogy miért? Mert ő az egyetlen a divat hatalmas gépezetében, akit Daniel Meade, az apuci által kinevezett új főszerkesztő ne akarna azonnal megfektetni.

A sorozat történetéről nem is mondanék többet, hiszen egy teljesen átlagos amerikai sorozatvezetéssel van dolgunk. Wilhelminával, a főszerkesztői székre vágyó kreatív igazgatóval; Walterral, a szerencsétlen romantikussal, akinek marja a torkát a sör, Amandával, a csinos, ám nem értékelt recepcióssal...

Viszont van a sorozatnak néhány olyan eleme, ami miatt mégis kiemelném a sok közül. Betty valóban az, aminek az elején beállították, nem akarják ezt megváltoztatni. Nem küldik átalakításra, nem szeret bele a főnökbe, nem fogja mindenki megkedvelni, miután kiderül, hogy a sok kardigán alatt egy érző szív lapul. Nem. Betty alakja végig az marad, aminek beállították, a mindig lábalatt, sosem szép, irritálóan kislányos elefánt a porcelánbabák között.

A mellékszereplők legalább olyan erősek és kidolgozottak. Ott van Betty családja az örökké mexikói szappanoperákat néző, emigráns apukával – mellesleg ezek a szappanoperás betétek zseniálisak, ahogy kifigurázza nem csak ezeket a műsorokat, hanem tulajdonképpen saját magát is – Betty testvére, a fiatal anyuka, aki alakformáló készítményeket árul hatalmas kitűzőkkel és papírbabákkal. Az unokaöcs, aki a Fashion TV elkötelezett rajongója, csillogó pulykákat készít mindenkinek hálaadásra és alig várja, hogy a gengszter apja végre felé nézzen. Mark, Wilhelmina, az önjelölt királynő személyi asszisztense, aki szeret női ruhákba bújni és a Broadwayre képzelni magát.

Ez a sorozat a részletekben rejtette el az erejét, néhol butácska, de mindig szórakoztató. Fonákjára fordítja az életet, hiszen annak ellenére, hogy Betty mennyi helyen bukik el, mindig nagyon erős marad, tartja a lelket nem csak önmagában, a családjában, de a főnökében, az érzelmileg sérült, a nőket tárgyként használó Danielben is, akivel – összetehetjük a kezünket – semmiféle romantikus kapcsolata nincs. Az egész sorozatot tönkretenné egy ilyen szál, mert pont azt ölné ki belőle, ami a legerősebb vonala. Hogy igazából, egy kicsit, de tényleg csak egy nagyon kicsit, hihető.