Kosztolányi Dezső: Őszi reggeli

Ezt hozta az ősz. Hűs gyümölcsöket
üvegtálon. Nehéz, sötét-smaragd
szőlőt, hatalmas, jáspisfényü körtét,
megannyi dús, tündöklő ékszerét.
Vízcsöpp iramlik egy kövér bogyóról,
és elgurul, akár a brilliáns.
A pompa ez, részvéttelen, derült,
magába-forduló tökéletesség.
Jobb volna élni. Ámde túl a fák már
aranykezükkel intenek nekem.

Képeslapok a nagyvilágból: Bohémia (Észak Csehország)

Idén nyáron az új országok felkutatása helyett a családdal visszatértünk öt évvel ezelőtti, emlékezetes nyaralásunk helyszínére, hogy ezt a szeletnyi Paradicsomot, amit Bohémiának hívunk, jobban felfedezzük, ezúttal északon. Öt napot töltöttünk a Cseh Paradicsom vidékén, miközben olyan apró ékszerdobozokat fedeztünk fel, mint Jicín, a régi rajzfilmekből jól ismert Rumcájsz városkája, meglátogattuk a régió központját, a modern és letűnt korok találkozásából létrejött Liberecet. Sűrű erdőkben kóborolva, ahol a levegő fenyőillattól súlyos és mindenhol nehéz pára ül meg a vállakon megcsodáltuk a fölénk magasodó meredek hegyek és csupasz sziklák nyers szépségét. Kastélyok folyosóin kóborolva a leggyönyörűbb barokk bútorok között könnyedén elálmodozva, hogy nem is vagyok más, mint egy hercegnő, aki selyem, bársony és brokát, földet súroló ruhákban sétál a gyengén megvilágított, sötét sarkú szalonokban, ahol intrika, pletykák, megcsalás, szenvedély és düh búvik meg a porcelán étkészlet mögött. Elfelejtett, ősi rokonok méltóságteljes portréi lógnak a falon, akiknek szeméből könnyedén olvassuk ki életük viharos történetét. Kastélyok hegytetőn, kastélyok megbújva a völgyben, az erdőben, a folyókanyarban, vagy éppen a városon túl, a pusztaság szélén felfedezőkre várva. tárt kapukkal.
Sychrov legszebb romantikus, neogótikus arcát mutatta, óriási angol park bejáratán ülve, borostyánnal befutott falak mögé rejtőzve.Gazdagon díszített szobáiban még a plafonon is különféle intarziák csábították a tekintetet.
Frydlant, a legészakibb vár mély vizesárok fölé magasodva, különböző korokban épített, furcsa tornyok harmóniájával fogadja a látogatót, ahol nem csak a főúri móka és mulatság, hanem egy valódi, védelmi célokat szolgáló vár történetét meséli el. Keskeny csigalépcsőkön surranva, padlást és pincét is megjárva néha rémültek hőkölünk vissza egy-egy szarvas trófeájának sötét tekintetétől, amint gúnyosan méreget a falon lógva.
Kost vára igazi középkori gyöngyszem, bájos tó mellé építve, fegyvergyűjteménnyel és kínzó eszközök kiállításával fűszerezve. A családi képtár elengedhetetlen kellékként díszíti a hideg falakat. Itt van a hölgy is, kinek festményén lyuk tátong, fenyegető emlékeztetőként, hogyha férje még egyszer rajta kapja a szeretőjével, a golyó nem a képet találja.
 

Jicín főtere

Árkádos házak sora Jicín főterén

A Jicín-i turinform iroda ilyen helyen fogadja látogatóit

Sárkány Jicín városkájának főutcáján

Sychrov kastély szökőkúttal

A Sychrov kastély belső udvara

Sychrov - kastély parkkal

Szökőkút, távolban a Sychrov kastély

Frydlant vára

Frydlant várának belső udvarában

Liberec-i színház impozáns épülete

Liberec - ahol modern és klasszikus találkozik

Liberec főtere a városházával

Jested étterem és hotel a Liberec fölé magasodó hegyen

A "cseh Svájcnak" is nevezett nemzeti parkban

Pravcická Brána

Pravcická Brána, a kőhíd

Kilátás a hegytetőről

Mindössze 2 km hosszú ösvény vezet a kőhídhoz

Trosky vára

Kilátás Trosky várából

A Cseh Paradicsom egyik híres látványossága, a sziklalabirintus, a Prachovské skaly

Kost vára megbújik a völgyben az erdőségek között

Persze ne felejtsük el a kontinens legszebb fővárosát, Prágát. A mostani néhány óra csak arra volt elegendő, hogy számos, gyönyörű emléket idézzen fel. Pontosan úgy nézett ki, mint a legnagyobb művészek által megrajzolt, művészettörténet könyvekbe illő oldal, tananyag. Zsúfolt macskaköves utcáival, az egekbe törő kúriák és templomok ékes tornyaival egy csoda vár rád minden sarkon. A levegőben a kultúra magasiskolája – Franz Kafka irodalmi műveinek lapjain sétál az ember, fülében Antonín Dvořák dallamai csengnek, és azok a boltívek és festmények, melyek számos képzőművész nevéről zengnek néma ódákat. Ennyi varázslat között az ember könnyen találja elveszettnek magát, és hirtelen megroggyannak térdei a rengeteg látnivaló súlya alatt.

Vencel tér, Nemzeti Múzeum

Óváros tér harangszó idején

Tökéletesen megőrzött 18. századi épületek jellemzik Prágát

A híres Károly-híd a Moldva partjáról

Séta a Károly-hídon, Prága az ezertornyú város

Prágai szuvenír

A cseh kristálygyártás fellegvára

A gótikus Szent Vitus székesegyház kívülről

... és belülről is ugyanolyan lenyűgöző

A cseh táj szépsége nem tagadható, és sörei messze földön híresek, mégis, ha a valóság szürke szemüvegén keresztülnézünk, más dolgokon is megakadhat a tekintet. Az ország sok szempontból hasonlít kis hazánkhoz. Árai egyáltalán nem túl megterhelőek a magyar pénztárcának, igazi vonzereje pedig kimerül a fővárosban. Egy csodálatos szépségű, mindent egybefogó főváros mellett „vidéki” látványosságokat alig látogat a külföldi turista, mert nem ismeri és a marketingje a legtöbb helynek kimerül egy cseh nyelvű weboldalban. Talán ez is az oka, hogy Prágán kívül egyetlen információs irodában találkoztunk egy angolul beszélő hölggyel, de németül szinte mindenhol boldogulni lehet. Prága viszont első osztályú turistaparadicsom angol nyelvű feliratokkal, idegenvezetéssel, míg az északi vidék várait cseh nyelvű meséléssel tekinthettük meg mindenhol, a jegypénztárnál pedig nagylelkűen nyomtak a kezünkbe két, esetleg három angol nyelvű leírást (négyünknek), ami véleményem szerint a „főnök unokaöccse fordította négy év gimnáziumi angol tanulás után” kategóriába tartozik furcsa nyelvtani fordulatokkal, és olyan szavakkal, amik egészen biztosan a google fordító keze nyomát idézik.

Csehország varázsát a kastélyok, sörgyárak és természeti csodák szokatlan, harmonikus egyvelege adja, és tagadni nem merem, hogy szerelembe estem Prágával, de mindenképpen vannak megbúvó csodák, festői kisvárosok, és nem csak Karlovy Vary és Brno szerepel a képzeletbeli listánkon.

Ablak előtt

vártalak.
Nem jöttél, csak tollak repültek,
szanaszét.

Előttem vízesés, lucsogó loccsanás,
habzó szájú ablakpárkány,
dacoló ducogás, se bennem,
se benned, szelídség már
nem kapargál.

Vártalak.
Minden nap, minden éjjel,
hajnalban, keltében,
a Nap fekvésében,
ágyaztam neked a mellkasomban,
fészket raktam, dédelgettem meleget,
de a bizalmam vacogott.

S végül foga nőtt, éles, harapós,
vadsága tépni kezdett, rágott belül,
átváltozott.

Vártalak.
S egy hajnal közti hasadásban,
madár repült mellém,
gügyögött valamit,
nem értettem, s egy éhes száj
kinyúlt, torkon ragadta a peregniust,
megcibálta, tépte húsát,
s egy kihűlt test, annyi maradt,
feküdt lábaimnál, s akkor jöttem rá:
madár szárnyon jött megkésett kérésed.

Vártalak. Az ablak előtt.

Minden nap, s minden éjjel,
jóban- rosszban, Napkeltében.
De a melegség elszunnyadt, lásd,
a fűtőanyag megcsappant,
s megkésett madaradnak,
szívemben ép gally,
mire rászállhatott volna megpihenni,
nem maradt.

Ott az otthonod, ahol megtalálod

Layla a bőröndjeit cibálta maga után a zsúfolt, new york-i metróállomáson. A kerekek minduntalan bele akadtak a csempék közötti apró résekbe, ami megnehezítette a szokásosnál is sűrűbb tömegben való manőverezést. Szürke, esős napra virradt, szokatlan volt az időjárás júliushoz, ezért a lány gumicsizmában és piros esőkabátban furakodott át a siető new york-iak hömpölygő áradatán. Úgy rohant ő is, szinte már ízig-vérig new york-ivá lett. Tegnap, Manhattan ismerős utcáit róva ugyanaz a keserédes melankólia kerítette hatalmába, mint egy évvel ezelőtt otthon is. Most azonban mélyebben mart szívébe a fájdalom, hogy itt kell hagynia ezt a lenyűgöző, nyüzsgő metropoliszt, mert míg egy éve biztosan tudta, hogy haza fog térni, most nem lehetett biztos benne, hogy mikor láthatja újra az amerikai álmoktól zsúfolt, steril szappanbuborékot – New Yorkot.

Egy éve remegő kézzel tartotta a levelet, amiben az állt, hogy elnyerte az ösztöndíjat. Emlékezett a pillanatra, amikor először pillantotta meg New York sziluettjét a repülő ablakából. Az érzés, hogy valóban létezik, amit eddig csak a képeken látott. New York nem csak a hollywood-i tömeggyártású filmek díszlete, nem csak mende-monda, hanem itt van, a maga valóságos, kissé piszkos, hamisítatlanul „amerikai” és kevésbé aranyportól csillogó módján. Most, útban a J. F. Kennedy reptér felé sírással küzködve idézte fel ezeket a pillanatokat, maga sem tudta miért. Nem is kellett magyarázat hozzá, hogy tudja, azért bukkannak fel a képek, mert valami a végéhez ért. A hely, ahova egy fülledt augusztusi napon érkezett most ridegnek tűnt, de ugyanolyan fenségesnek, mint amikor először megvetette a lábát a betondzsungelben: tökéletes búcsúkép. Sóhaj kíséretében elfordította a tekintetét, és ment leméretni a csomagjait, megtömve milliónyi amerikai márka ruháival és apró, de annál kedvesebb szuvenírrel a család és a barátok örömére. Ő magának nem vett semmit, amire az ikonikus NYC rövidítés piros szívecskés felirata, vagy a város klisé sziluettje volt nyomva – az csak a turisták kenyere, ő pedig new york-i lett, nem átutazó látványosságleső. Egyedül pár fotó őrizte a kezdeti ámulat emlékét. Az érzés tulajdonképpen nem múlt el, hanem átalakult. Nem a látogató nevezetességekre kiélezett tekintetével pásztázta a várost, hanem az új lakos mérhetetlenül büszke, szinte féltő pillantásával, hogy ez az „övé”, ennek a részese, nyolcmilliomodnyi csoda tulajdonosa.

Számított rá, hogy túl sok poggyásza lesz, ezért jó előre feladott kétdoboznyi holmit – könyveket, téli ruhákat – amire haza érkezéséig már nem volt szüksége. Bőröndje végül éppen alulról súrolta a 23 kg-os limitet, így Layla fellélegezve adta át a csomagkezelő nőnek, akinek névtábláján az Alycia volt olvasható szálkás kézírással.

- Hova utazik? – kérdezte vidám hanghordozással az ötven év körüli, fekete nő.

- Londonban, a Heathrow reptérre. Haza – az utolsó szót olyan ábrándosan ejtette, hogy Alycia azonnal megkérdezte régen járt-e már otthon. Layla szomorúan mosolygott a kövér asszony kedvességén. Hiányozni fog az amerikaiak nyitottsága és barátságos hozzáállása, amivel mindenkit fogadtak, a legjobbakat feltételezve, elcsevegve még egy bolti eladóval is. Meleg szívvel búcsúzott el végül csomagjától és Alyciától, hogy a biztonsági kontroll felé vegye az irányt. A sorban állás közben elkapott mondatfoszlányok inkább izgatott, nyári szabadságukra készülő turisták csevejei voltak, amik keserű burokként vették körül Laylát. Sorstársak, a hazautazók szava nem jutott el hozzá. A kapun áthaladva érzések furcsa keveréke kavargott lelkében. A lehangoltság, hogy nem mehet már ki az örömteli vágyakozással keveredett, hogy már csak pár óra és otthon lehet. Otthon; a szó olyan furcsán csengett, jelentésén már többször is elgondolkozott Layla New York-ba érkezése óta. Londont mindig is az otthonának tartotta, hiszen ott nőtt fel, ott voltak a barátai és a családja, úgy ismerte a várost, mint a tenyerét, annak ellenére, hogy milyen hatalmas volt. Megszokta az embereket, a parkokat és a turistákat, az esőt és a kiszámíthatatlan időjárást. Amióta azonban New Yorkba költözött, kialakult benne egy másféle otthon érzése. Az amerikai város lüktetését sokkal inkább a sajátjának érezte, embereit megszerette, lenyűgözték, inspirálták. Remek barátai lettek, és annyi lehetőséget kapott, mint otthon soha. Ráadásul az utolsó hónapban megismerkedett azzal a fiúval is… New York egészen másként hatott rá, mint London. Nem vált sose unalmassá és megszokottá, mindig mutatott valami újat és izgalmasat, mégis otthonos érzést keltett benne.

Nem pazarolta idejét és maradék pénzét reptéri vásárlásra, csak egy Starbucks kávézót keresett, hogy elfogyassza kedvenc jeges vaníliás Mocháját és WiFire kapcsolódva Skype-on értesítve szüleit az érkezésének pontos időpontjáról. Már éppen tárcsázni készült, amikor a recsegő hangosbemondóban megszólalt egy kellemes női hang, de rossz híreket hozott.

- Tisztelt utasaink! Akik a British Airways hat órakor induló londoni járatával indultak volna, sajnálattal közöljük, hogy a brit időjárásra való tekintettel nem tudnak elindulni az időben. A járat előre láthatólag hajnali öt órakor szállhat fel. Megértésüket köszönjük!

A felháborodás azonnal káoszba torkollott. A Laylaéval szomszédos asztalnál ülő házaspár mérgesen felkapta a csomagjait és rohant az információs pulthoz, a sporttáskák csak úgy lobogtak utánuk. Egy fiatal család elkeseredve tárgyalta mit tegyenek három éves gyerekükkel. Layla csak végigsimított szalmaszőke hajtincsein és úgy döntött először a mosdóba megy, hátha addig elül az információs pultnál támadt kisebb fajta roham. A neonfényű mellékhelység tükrében vette csak észre milyen megviseltnek tűnik. Szeme alatt lila karikák világítottak át vékony bőrén, haja ernyedt csomókban lógott, néhol még vizesen a korábbi esőtől. Layla kis kozmetikai táskájából hajgumit vett elő és rakoncátlan tincseit laza lófarokba fogta, arcára pedig színezett hidratálót kent, hogy élettelibbnek tűnjön. Erőtlenül mosolygott immár összeszedettebb tükörképére és kilépett az ajtón. Csak nehezen jutott oda az információs pulthoz, ugyanis a tömeg még nem oszlott el. A korábbi hang gazdája, Lynette felvilágosította, hogy az angol partoknál tomboló vihar miatt minden járatot töröltek a Heathrow-ra egészen a holnapi napig.

Laylanak csak most jutott eszébe, hogy a nagy felfordulásban elfelejtette értesíteni a szüleit. A kapcsolat folyamatos akadozása miatt csak nagy sokára sikerült beszélnie a családjával, akik alig értették meg amit mond a tomboló viharban.

Egyedül maradva számítógépével megvacsorázott egy gyorsétteremben és fennmaradó idejét arra szánta, hogy blog bejegyzést készítsen. A New Yorkban töltött év alatt részévé vált a napló, ahol a mindennapjait dokumentálta az otthoniak és saját maga számára is. Utolsó napjait igyekezett programokkal zsúfolni, hogy ne maradjon ideje szomorkodásra, és így a bejegyzés megírása is elmaradt. Nem érezte elérkezettnek a pillanatot a lezárásra, amikor még mindig a keleti parton ébredt fel reggelente. Most azonban már erős honvágy kínozta, mint még New York-i tartózkodása alatt soha. Ott állt az otthon kapujában, de egy nála nagyobb erő nem engedte haza. Abban a furcsa térben lebegett, ami nem tartozott sehova. Mögötte a múlt, New York, ahova már nem léphet vissza és előtte a jövő Londonnal, ahova még nem nyert bebocsátást.

A bejegyzés befejeztével már ráesteledett, ezért úgy látta jónak, ha elvonul a boltok és éttermek bűvköréből egy csendesebb helyre, ahol néhány órát alhatna indulásig. Jegyén az állt, hogy a 24-es kaputól indul a gép, és a kivetítő még nem mutatta, hát odazarándokolt kézipoggyászával. Ahogy várta, a „környék” kihalt volt, egy-egy ember szunyókált békésen a kényelmetlen műanyag székekben. Layla helyet is foglalt és telefonján ébresztőt állított be hajnali négyre, hogy esetlegesen más kapuhoz menjen, ha kell.

Már majdnem sikerült elszenderednie, amikor mozgás rázta fel. A harminc körüli férfi Laylaval szemben helyezkedett el és elejtette a New York Times-át, annak a zörgése zavarta fel. Borostás arcát karakteres arccsontok tagolták, ettől igen jóképűnek tűnt. Sűrűn bocsánatot kért Laylatól, de amikor látta, a lány nem tud elaludni beszélgetésbe elegyedett vele. Henry ugyan csak egy hónapot töltött kint munkaügyben – az Apple üzletkötője volt – már nagyon haza vágyott, hogy három éves kifiát, Nickot újra láthassa, tudta meg Layla. Kellemes modora volt a férfinek, könnyen megbarátkozott vele, és elmesélte, hogy Nemzetközi kapcsolatok szakos hallgató a University of Londonon és most tér haza egy éves ösztöndíj után.

A sors úgy hozta, hogy a repülőn is egymás mellé szólt a jegyük, de rövid beszélgetés után előbb Henry, majd Layla is álomba merült. Most már egyre csak azon járt az esze mikor térhet vissza New Yorkba, bár csak néhány órája hagyta maga mögött a nyüzsgő metropoliszt, aminek lüktetése örökre beleivódott. Mikor felébredt, már a londoni eget hasították. Furcsa érzés kavargott benne. Vágyott haza térni, haza, mert Londont mindenekelőtt otthonának tekintette. Itt nőtt fel, a viharfelhők elültével pedig a London Eye és a Big Ben is tisztán kivehető volt, a csillogó szürke szalag, a Temze partján. Szeretett volna családja és régi barátai körében lenni, mindent elmesélni nekik, újra átölelni őket. Mégse érezte, hogy ezek után itt lenne a helye. Szíve visszahúzta abba a New Yorkba, ahol szelleme leginkább otthonra talált, ahol azonosulni tudott a város életformájával, embereivel, ahol inspirációt merített mindenből, és ahol olyan mély barátságokat kötött, amik nélkül nem tudta elképzelni az életét. Gyökeresen megváltozott az élete ez alatt az egyetlen, röpke év alatt.

Földet érve elbúcsúzott Henrytől, aki sok szerencsét kívánt a lánynak. Ahogy a férfi felállt egy papír csúszott ki az elmaradhatatlan New York Timesjárból. Layla utána akart kiáltani, de már a tömeg elnyelte őt. A papírra siklott a tekintete, és rögtön megakadt a hatalmas, piros betűkön:

Gyakornoki állást hirdet a New York-i angol nagykövetség 1 évre, januári kezdéssel.

Layla szíve olyan boldogan vert, mint mikor először indult a tengerentúli útjára.

Miattad

kép innen

gyomrom szorul,
láthatatlan kéz torkomon.
Szívem helytelen dobog,
meglátlak, alakod feltűnik,
utállak, megvetlek,
megütnélek,
csak tűnj már előlem.
Szándékom félre ne értsd,

csak gyűlöllek.
Haragom nem neked szól,
az égre vagyok dühödt,
hogy folyton elém tol,
lök, von, mellém gáncsol,
hogy tűnődő csodává tesz,
éjt s nappal veled álmodom,
aztán megvon.