2003 február 10.-én érkeztem meg. Mindent hó borított a kék ég alatt, gyönyörű volt. Az első napomat anélkül töltöttem, hogy bármit is értettem volna, de mégsem éreztem magam elveszettnek, és az első két hétben minden egyes reggel megborzongtam a gondolattól, hogy itt vagyok.
Ami az irodalmat illeti, már ismertem olyan írókat, mint József Attila, Illyés Gyula, vagy Déry Tibor, miután a párizsi magyar Nagykövetség könyvtárában kutakodtam.
Magyarország által találkozott először Közép-Európával?
Nem, korábban egy hetet töltöttem Prágában, de a Budapesten átélt érzelmek nélkül. És annak ellenére, hogy sokat dolgozok csehekkel, még nem éreztem úgy, hogy újra meg kell látogatnom őket. Ellenben eljutottam Szlovákiába; nyolc hónapot töltöttem Bratislaván.
Hogyan kezdett el magyarul tanulni?
Számomra, az olyan nyelvek, mint a szláv, nőnemmel, hímnemmel, illetve semleges nemmel ellátva, nehezek. Fel kellett ismernem a szókincs nehézségét, de ami a nyelvtant illeti, egyszerűnek találtam. A nagykövetségen kezdtem magyarul tanulni, tudva, hogy egy évvel később Magyarországra fogok látogatni. Mivel nem haladtam olyan gyorsan, mint ahogy az megfelelt volna az elképzeléseimnek, magántanárt fogadtam, aki szinte már a testvéremmé vált. Nagyszerű barát, de tanárnak borzalmas. Lefordítottuk Faludy György egyik Villon fordítását, így a végére tudtam, hogy mondják magyarul azt, hogy „elefántcsont-torony”, illetve „bársony”, azt viszont nem, hogyan mondom, hogy „éhes vagyok”. Tehát sokkal több időmbe telt meg tanulni beszélni, mint olvasni. Másfelől viszont, a nyelv nagyon költői, így képtelen lennék magyarul írni. A magyar nyelv hatalmas rugalmassággal rendelkezik, azt is mondhatnánk egy eredeti nyelv, ami hihetetlen összhangban is van ugyanakkor. Ez leginkább versolvasás közben érződik.
Első fordításként miért Pap Károly mellett döntött?
Egyszerűen beleestem. Számomra ő Kafkával és Schulzcal egyenértékű, ez egy igazi találkozás, és felfedezés is volt. Hihetetlenül megérintett, amit a gyerekkorról írt. Van egy nagyon erős zsidó oldala, ugyanakkor egy tagadhatatlan teljessége is, amit véleményem szerint csak az igazán nagyoknál fedezhetünk fel. A regényei ugyanannál a kiadónál jelentek meg, mint a Csillag.
Hogyan „élte túl” a fordítást?
Az egészet átolvastattam Kiss Anikó barátnőmmel, és órákon keresztül tanácskoztunk. Nélküle sosem lehettem volna fordító. Van még egy személy, akinek rengeteget köszönhetek, ez pedig nem már, mint Julien Hervier, aki németről fordít. Benne volt a Bagarry-Karátson díj zsűriében, és ő javasolta, hogy beszéljek a fordításomról. Nekik köszönhetően ma már egyedül is boldogulok. De néha még mindig felhívom Anikót, mert noha nincs szükségem fordítási segítségre, mindig tisztelni kell az író stílusát.
Utolsó kérdésként: Ki az ön kedvenc magyar írója? Kertész Imre?
Nem, a három „K”: Kosztolányi, Krúdy, Karinthy, és utánuk természetesen Kertész is. Kertész Imre, az általam legkedveltebb kortárs író.

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése